Atlétika

2023.05.26. 17:05

Nem akarja túlvállalni magát Kozák Luca, aki nemrég fáradtság miatt betegedett meg

Tudatosan tervez kevesebb versenyt az idei szezonra.

Kozák Luca, a DSC-SI gátasa

Forrás: Nemzeti Sport-archív

Több mint egy tizeddel jobban kezdte az idei szabadtéri szezont, mint a tavalyit az Európa-bajnoki ezüstérmes gátfutó Kozák Luca, aki szerdán 13.05-ös eredménnyel az ötödik helyen ért célba Savonában, mutat rá a Nemzeti Sport. Az eredményt jó kiindulópontnak tartja a továbbiakra a debreceni gátas, aki a cikk szerint sokáig kisebb betegséggel is küzdött, miután hazajött az edzőtáborból.

Semmi súlyos, csak nagyon elfáradtam, és így reagált a szervezetem, elkaptam valami kisebb betegséget. Inkább az volt a rossz, hogy több edzés kimaradt. Most már százszázalékosnak érzem magam, amit az edzéseredményeim is mutatnak

– nyilatkozta a 26 éves sportoló, aki szerint az első versenyen hasznos jobb időt futni, és azzal kezdeni a szezont, mert önbizalmat és lendületet ad a folytatásra.

– Nekem idő kell. Kitapasztaltam, nálam úgy működik, hogy gyengébb eredménnyel kezdek, és a következő hetekben, hónapokban fokozatosan építem fel magam. Erre volt ellenpélda a 2021-es év, amikor ugyancsak Savonában kezdtem, mégpedig nagyon jó idővel, 12.81-gyel, amire később már nem tudtam rátenni, az maradt abban az évben a legjobb eredményem – tette hozzá Kozák Luca, akinek visszafogottabb az idei versenyszezonja.

A versenyző jövő héten Athénban fut a 4x100 méteres váltó tagjaként, majd június 8-án az MTK-pályán áll rajthoz 100 méteres síkfutásban. Június 13-én másik kedvenc versenyén, Turkuban indul gátfutásban, június 20–22. között a lengyelországi Chorzówban, ahol a csapat Eb-t rendezik, majd június 27-én Ostravában is rajthoz áll, akárcsak a július 7–8-i országos bajnokságon, amelynek már az augusztusi világbajnokság helyszíne, a Nemzeti Atlétikai Központ ad otthont.

Kozák Luca amondó, inkább legyen kevesebb verseny, és ha úgy látják, kell még, akkor biztosan befér a naptárba. A DSC-SI sportolója hozzátette:

előre nem akarta túlvállalni magát.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában