Kerékpár

2023.04.06. 09:55

Öt debreceni érem a Szlovák Kupáról

Két ezüst és három bronz a mérleg!

Forrás: Facebook/Sona Niková-archív

A DSI fiataljai április első hétvégéjén a Szlovák Kupa Trnava állomásán vettek részt, ahol kritérium és mezőny számokban indulhattak, írja a DKSI a hivatalos oldalán. A csapat 7 versenyzővel, illetve most is Csáki Szabolccsal kiegészülve érkezett a versenyre, amire a felvidéki Nagyszombat környékén került sor. A lányok és fiúk jó formában álltak rajthoz, mindenki a tudásához képest, az elvártak szerint teljesített. Tavaszias időben, esőtől sem mentesen zajlott le a versenyhétvége, ami sikeresnek bizonyult, 5 dobogós helyezés született a két napon. Kritérium versenyszámban Tóth Réka ezüst, Klokocs Kata és Soós Olivér pedig bronzérmet szereztek. A mezőnyversenyen Réka ismét második helyen végzett, Olivér pedig harmadik lett kategóriájában. Az ő személyes beszámolójuk alapján az alábbiak szerint zajlottak az események:

Tóth Réka: A 18 körös kritérium versenyen a pálya visszafordítós volt. Előtte tudtam meg hogy a holt körben is lehet pontot szerezni és Zoli bácsival azt terveztük, hogy ha más nem is jön össze egy ilyet megpróbálok elvinni. Ezt a második kör végén sikerült is, mert akkor még nem igazán alakult még ki semmilyen elmenés. Utána kicsit pihentem a mezőnyben, a kanyarok általában jól mentek, csak ott mindig nagyon lelassítottak és utána sprinteltek bele. Párszor én is felhúztam a sort, de próbáltam a cseh Duklások mögé helyezkedni. Nagyjából a 6. körben alakult ki egy háromfős elmenés, és mivel nem tudtunk eléggé összedolgozni, őket már nem is értük utol. Ők vitték el a pontokat, nekünk csak az 1-1 pont maradt. A 4. hajránál erre rámentem és is vittem, viszont mivel már nem tudtam több pontot gyűjteni ezért 2 ponttal 2. helyezett lettem. A szökésben felnőtt nők voltak, összetett női kategóriában 8. lettem.

A mezőnyversenyen nem tudtam így helyezkedni, többször is előre mentem, de mindig hátrakerültem. Bal oldalon folyamatosan jöttek előre, ráadásul azon az oldalon sokszor voltak autók is, ezért ők mindig ráhúzódtak a mezőnyre, 10-15 perc alatt tudtunk visszaérni. Kicsit féltem a mezőnyben menni ezek után, főleg, hogy a sisak sem volt rendesen a fejemen. 10 kilométerrel a cél előtt elkezdett esni az eső, mindenki fékezgetett én pedig eléggé hátul mentem és le is szakadtam egyszer. Eléggé fáradtak voltak a lábaim és ezen a részen rosszul is helyezkedtem a szembeszélben. Laci és Olivér mögött mentem és ahogy Laci előrevitte Olivért én is ott tudtam maradni a kerekükön. Mielőtt rákanyarodtunk a célegyenesre, még Olivér mögött voltam, de utána egy szlovák gyerek szélárnyékában maradtam. A lányok a másik oldalon jöttek előre. Annyira nem sikerült jól a sprint, a végére már nem maradt erő a lábaimban. Így harmadik lettem, U19-ben pedig második. Nagyon örülök ezeknek az eredményeknek.

Soós Olivér: A kritérium 1.3 km-es kör volt sima fordítóval. Most a jó helyezés volt a cél, amin nekem nem is kellett nagyon lószolni, mert eléggé intenzív volt már a rajttól kezdve. Amennyi hajránál láttam esélyt, ott próbáltam rámenni a pontokra, így az elsőre a harmadikra és az utolsó duplapontos hajrára mentem rá. Összességében erről annyit, hogy végig nyél volt, a lábakat jónak éreztem, de egyből a vörös zóna nagyon nem esett jól. Az utolsó hajrában második lettem, így a pontok alapján összejött egy harmadik hely. A mezőnyverseny 3 kör volt kb. 80 kilométerrel. Az első körben próbáltam elmenésbe kerülni, viszont ez nem jött össze mivel vagy felhúzták a sort, vagy pedig nem vezettek. A mezőnyben nem lehetett elől maradni, csak erőből, mert ahol a kocsik nem jöttek szemből, ott oldalról mindig egy kis sor a szélben előrement, így egy folyamatos forgás alakult ki. Amikor a mezőnyben hátrébb voltam bukásba kerültem. A biciklim egy másik alatt volt és nehéz volt szétszedni, a láncom leesett így mire rendesen elindultam kb 40 sec hátrányom volt. Dorogi Alex is esett így vele kezdtem el forogni, hogy visszaérjünk a mezőnyre. A kocsisorban utána sokat melóztunk, hogy visszaérjünk, aztán mikor visszaértünk, elöl egy eléggé erős tempóba kezdtek. Itt leszakadtunk, de a harmadik kör első felére visszaértünk. Utána az utolsó 10 km-ben elkezdtett esni az eső. Körülbelül 3 km-nél szóltam Böszörményi Lacinak, hogy ha tud akkor vigyen előre, mert úgy éreztem, hogy ebből még bármi lehet. Az utolsó kanyarban kb 15. helyen kanyarodtam. Onnantól volt 600 méter a cél, viszont be voltam zárva. Elölrébb menni nem tudtam, így csak reménykedtem, hogy majd picit szétnyílnak előttem, ami be is történt, így sikerült egy 3. helyet összehoznom. HBN

Eredmények
Kritérium:
WU15 (6 kör, 8.1 km): 3. Klokocs Kata
WU17 (12 kör, 16.2 km): 13. Tóth-Mogyorósi Zora
U17 (18 kör, 24.3 km): 3. Soós Olivér, 42. Böszörményi László, 52. Virág Marcell
WU19 (18 kör, 24.3 km): 2. Tóth Réka
U19 (24 kör, 32.4 km): 17. Csáki Szabolcs
Mezőny:
WU15 (26.2 km): 12. Klokocs Kata
WU17 (52.4 km): 16. Tóth-Mogyorósi Zora
U17 (78.6 km): 3. Soós Olivér, 43. Böszörményi László, 70. Virág Marcell
WU19 (78.6 km): 2. Tóth Réka
U19 (131 km): 16. Csáki Szabolcs

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában