2023.04.22. 20:03
Ha viszonylag nehezen is, de nyerni tudtak Mándi Norbert tanítványai
A Debreceni Egyetem kézis alakulata igazi csapatmunkával fektette két vállra az ózdiakat.
Összejött a győzelem a debrecenieknek
Forrás: deac.hu
A DEAC férfi kézilabdázói az Ózddal csaptak össze a DESOK-ban az NB I/B szombati játéknapján. A vendégek mindössze nyolc mezőnyjátékossal érkeztek, így nagy kérdés volt, hogy erőnlétileg meddig bírják a küzdelmet – olvasható a debreceniek honlapján.
Nem indult valami jól a meccs, többek között Illés Tamás hetest hibázott, míg a másik oldalon Veres Balázs kétszer is túljárt Maródi Ádám eszén. Hamar összekapta magát a DEAC, így a nyolcadik percben Bíró Ádám góljával már a hazaiak vezettek (3-2).
Ezt követően gyakorolhatták az emberhátrányos taktikájukat, ugyanis a bírók bőszen osztogatták a kétperces büntetéseket, akadt olyan periódus, amikor három játékosukat is kényszerpihenőre küldték.
Átvészelték ezt az időszakot, sőt, a huszadik minutumban már háromra duzzadt a DEAC fórja (9-6). A vendégek becsülettel küzdöttek, a szünet előtt Veres háromszor megvillant, ezzel döntetlenről folytatódhatott az ütközet (13-13).
Csak összejött
A második játékrészre Mándi Norbert vezetőedző próbálta frissíteni a csapatát, István Péter, Mucza Norbert és Boros Tamás is bizonyítási lehetőséget kapott.
Összeállt a debreceniek védelme, ellenfelünk huszonegy perc alatt mindössze három találatot szerztek, ebből egy hetesből született. Fiatal tehetségük, Bakó Ádám a félidő derekán szép betörés után higgadtan értékesítette a helyzetét, a megoldását vastapssal jutalmazta a publikum.
A hajrában Boros bevette az üresen tátongó kaput, ezzel bebiztosította a cívisvárosi győzelmet (23-18). A hátralévő időben az ellenfelük emberfogással próbált zavart okozni, ám megtalálták ennek az ellenszerét, 24–21-re nyert a DEAC.
Pethő Ákosékra a jövő héten újabb hazai bajnoki vár, pénteken a PLER vizitál a DESOK-ban.
A tények NB I/B 26. forduló DEAC-ÓAM-Ózdi KC 24-21 (13-13) DESOK, vezette: Nagy Ferenc, Túróczy József. DEAC: Maródi, Boros 1 – Mucza, Kiss R. 3, Bíró 4, Mórucz, Bakó 1, Rédei, Illés 3, Kathi 4, Szolnoki, Kiss A. 3 (2), Pethő, Nagy-Menyhárt, Dobos 3, István 2. Vezetőedző: Mándi Norbert. Hétméteresek: 4/2 ill. 6/5. Kiállítások: 12 ill. 6 perc. |
HBN