Labdarúgás

2023.02.06. 12:41

Száz éve született a Loki egykori edzője, az Aranycsapat kőkemény hátvédje

Lóránt Gyula (eredetileg Lipovics Gyula) 1923. február 6-án Kőszegen született. Már 16 évesen bemutatkozott a Kőszegi SE első csapatában. Később átigazolt Szombathelyre, majd szerepelt Nagyváradon, ahol magyar bajnokságot nyert. Utána a Vasashoz került, aztán Aradra ment, itt román bajnok volt a gárdával. Ezután visszaigazolt a Vasashoz. 1949-ben disszidálási kísérlet miatt – amelynek főszervezője volt – letartóztatták, két hónapot a kistarcsai internálótáborban is volt. A hazai élvonal olyan illusztris futballistáival kapták el, mint Czibor Zoltán, Grosics Gyula, Egresi Béla, Henni Géza, Kéri Károly, Mészáros József – elevenítette fel honlapján a Puskás Intézet.

Száz éve született Lóránt Gyula, az Aranycsapat kőkemény hátvédje
Lóránt Gyula személyi igazolványa
Forrás: puskasintezet.hu

1951-ben szerződött a Budapest Honvédhoz. Jó barátja és szobatársa, Puskás Ferenc oldalán háromszor nyerte meg az NB I.-et. Lóránt pályafutása alkonyán játszott a Budapesti Spartacus SC-nél, az Egyetértés SC-nél, valamint és Váci Vasasnál. Karrierjét 1957-ben fejezte be.

A magyar labdarúgó-válogatottban 1948 és 1955 között 37 mérkőzésen játszott. 1952-ben olimpiát nyert, 1953-ban Európa-kupa-győztes volt, 1954-ben pedig tagja volt a világbajnoki ezüstérmes nemzeti csapatnak.

Puskás Ferenc és Lóránt Gyula
Jó barátja és szobatársa, Puskás Ferenc oldalán háromszor nyerte meg az NB I.-et
Forrás: puskasintezet.hu

Visszavonulása után szakvezetőként dolgozott itthon a Budapest Honvédnál, Oroszlányban és a Debreceni VSC-nél. 1963 decemberében útlevelet kapott, elutazott az NSZK-ba, ahonnan már sohasem tért vissza. Akkori szóhasználattal élve disszidált. Nyugat-Németországban élvonalbeli csapatoknál volt vezetőedző, többek között a Bayern München kispadján is ült. Görögországban bajnokságot nyert az 1975–1976-os szezonban a PAOK Szaloniki mestereként. 1980-ban visszatért a görög klubhoz. Lóránt Gyula 1981. május 31-én a PAOK–Olympiakosz görög bajnoki mérkőzés 76. percében szívrohamot kapott a kispadon. Tragikus hirtelenséggel 58 éves korában hunyt el.

„Lóránt Gyula nagyjából fél évig volt az edzőm a Budapest Honvédnál. Annak idején szenzációs csapatban játszott Kispesten. Mi játékosok csodáltuk és tiszteltük őt az elért eredményei miatt. Mi is próbáltunk ugyanolyan sikeresek, lenni, mint az ő csapata Puskás Ferenccel. Kedveltem Lóránt Gyulát, jó kapcsolatban voltunk. Mindketten futballoztunk Szombathelyen, így megvolt a közös pont az életünkben. Profi mentalitású, jó szakembert ismerhettem meg a személyében” – mesélte a Puskás Intézet hivatalos oldalának Lóránt Gyula korábbi játékosa, az olimpiai bajnok és Európa-bajnoki bronzérmes Komora Imre.

Névjegy: Lóránt (Lipovics) Gyula

Született: 1923. február 6., Kőszeg

Elhunyt: 1981. május 31., Szaloniki (Görögország)

Posztja: védő

Válogatottság/gól: 37/– (1948–1955)

Csapatai játékosként: Kőszegi SE (1939–1941), Szombathelyi FC (1942–1943), (Nagyváradi AC 1943–1944), Vasas (1944–1946), Nagyváradi Szabadság (romániai, 1946), ITA Arad (romániai, 1946–1947, Vasas (1947–1951), Budapest Honvéd (1951–1956), Budapesti Spartacus (1956–1957), Egyetértés SC (1957–1958), Váci Vasas (1958–1959)

Kiemelkedő eredményei játékosként: olimpiai bajnok (1952), Európa-kupa-győztes (1953), világbajnoki ezüstérmes (1954), 4-szeres magyar bajnok (1943–1944, 1952, 1954, 1955), román bajnok (1946–1947)

Klubjai edzőként: Bp. Honvéd (1962–1963), Oroszlány (1963), DVSC (1963), SV Rheydt (NSZK-beli, 1964–1965),1. FC Kaiserslautern (NSZK-beli, 1965–1967), MSV Duisburg (NSZK-beli, 1967–1968), 1. FC Kaiserslautern (1969–1971), 1. FC Köln (NSZK-beli, 1971–1972), Kickers Offenbach (NSZK-beli, 1972–1974), Freiburg FC (NSZK-beli, 1974), PAOK Szaloniki (görög, 1974–1976), Eintracht Frankfurt (NSZK-beli, 1976–1977), Bayern München (NSZK-beli, 1977–1978), Schalke 04 (NSZK-beli, 1979), PAOK Szaloniki (1980–1981)

Sikerei edzőként: görög bajnok (1976)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában