Szabó Sándor tripla Ironmant teljesített

Szabó Sándor évek óta témát szolgáltat, mi pedig előszeretettel énekeljük meg dicsőséges sportteljesítményeit. A most 47 sportoló nem akármilyen fába vágja a fejszéjét időről időre, és amikor tavaly megcsinálta a dupla Ironmant, azt hittük, itt az emberi teljesítőképesség határa. Tévedtünk! Alanyunk idén még hozzátett a dupla távhoz 3,8 kilométert, 180 kilométer kerékpározást és 42,2 kilométer futást, és így lett belőle tripla Ironman, azaz 11,4 km úszás, 540 km biciklizés és a végére három maratoni, azaz 126,6 km futás.

Normális? – fordul meg az átlagember fejében, amikor ezekkel a számokkal szembesül, hiszen már első olvasatra elfárad gondolatban. Még a sima Ironman is „embertelen”, de azt már valamennyire megszoktuk, szűkebb pátriánkban ugyanis a szebbik nem képviselői is sikeresen legyűrték már nem is egyszer, bizonyságot adva arról, hogy amire a férfiak, arra a nők is képesek, még ha egy kicsit lassabban is. Vagy nem is olyan lassan! 

 – mondta, amikor telefonon érdeklődtünk, hogy van a teste az 53 órás sportolás után. – Jól értettük, hetven fölötti nőket említettél? – kérdeztünk vissza hitetlenkedve, de kiderült, hogy nem recsegett a vonal, igen, a +70-es női korosztályba éppen felférne a dobogóra. Az extrém sportteljesítmények pedig a negyvenes-ötvenes férfiaknak valók fizikálisan és mentálisan is – mondja. 

Amikor 1978-ban a Hawaii-on állomásozó amerikai hadtest három tagja fogadásból kitűzte, hogy összegyúrják három legendás helyi verseny - a Waikiki Rough Water úszóverseny (3860 m), a Radrennen von Oahu kerékpárverseny (180,2 km) és a Honululu Marathon (42,195 km) - távját, aligha gondolták, hogy az akkor még gyerekcipőben járó triatlonsportnak adnak óriási lendületet. Azóta már duplázzák, és lám, triplázzák is az Ironmant, egyikük a debreceni Szabó Sándor. Vannak azonban olyanok is, akik harminccal szorozzák, vagyis harminc napon keresztül minden nap teljesítik az Ironmant.

Ilyen ultratriatlon-versenyeket ritkán rendeznek kis hazánkban, de még Közép-Kelet-Európában is, ráadásul a koronavírus-járvány miatt többet is töröltek az elmúlt időszakban, de idén végre megrendezték Ausztriában, a Délkelet-stájerországi Bad Radkersburgban. A

Szabó Sándor az úszással – előzetes terveinek megfelelően – 4 óra 22 percet töltött, így elégedetten, reményteljesen pattant nyeregbe, hogy egy napig tekerjen, ám akkor jött a feketeleves! A nagy zuhéban sokszor az utat is alig látta, fél napig kapta az arcába, a nyakára, a hátára az esőt, miközben a hőmérséklet 13 fok alá csökkent. A nap és a táv felét így tette meg, végül 24 óra 51 perc alatt tekert 540 kilométert. Bár síknak tűnt a 8 kilométeres pálya, amelyet 66-szor kellett megkerülni, az okosóra szerint 1573 szintkülönbség is fárasztotta.

Mintegy 30 órás folyamatos küzdelem után Sándor másfél óra alvást megengedett magának, de egy másodperccel sem többet, hiszen az óra ketyegett, és hátra volt még három maratoni táv, vagyis 126,6 kilométer. 

Ahogy Sándor félig viccesen mondja, az igazi verseny a futásnál kezdődik, hiszen biciklizni és úszni könnyű. Nos, ezúttal sem állította megoldhatatlan feladat elé a három maratoni, bár – elmondása szerint – mivel jól állt az idővel, takarékoskodni tudott az erejével, és nem hajszolta túl magát. Futás közben tudott pihenni, megfelelően táplálkozni, hogy ne fogyjon el teljesen a végére, bár nem titkolta, hogy az utolsó kilométerek egy örökkévalóságnak tűntek. Végül bőven a szintidőn belül, 53 óra alatt teljesítette élete első Ironmanjét, ráadásul a dobogó harmadik fokára állhatott fel, az összetett Világkupa-győztes mellé.

– Összességében elégedett vagyok magammal. 

Jövőre azonban mindenképpen visszajövök erre a versenyre, mert úgy gondolom, a teljesítőképességem határait még tudom jobban is feszegetni. Különösen a kerékpározásban hagytam plusz időt, így a jövőben többet kell majd bicikliznem – vonta le a tanulságokat 53 órányi kőkemény sportolás után Szabó Sándor, aki ugyanakkor kiemelte, hogy felesége, Éva nélkül erre a teljesítményre sem lett volna képes, hiszen ő látta el lelki támasszal, valamint frissítőkkel a több mint kétnapos verseny folyamán.

A teljesítmény-értékelés margójára jegyezzük fel, hogy Szabó Sándor ebből semmit nem profitál anyagilag, hanem ellenkezőleg, még ő áldoz rengeteg pénz arra, hogy egyáltalán elinduljon egy ilyen megmérettetésen. Erre a tripla Ironmanre például csak a nevezési költség több mint kétszázezer forintba került, és akkor még nem beszéltünk az utazásról, a szállásról, no meg a táplálkozásról. Az ultratriatlonisták ugyanis nem szalonnás tojáson élnek, hanem folyékony szénhidrátokon, energiagéleken, mert ezek gyorsan felszívódnak és energiát szolgáltatnak, mivel egyszerű cukrokban gazdagok, de zsír és rost. Az ultratriatlonok intenzitása alacsonyabb, az emésztőrendszer elvisel kis mennyiségű „rendes” ételt is, Szabó Sándor is elmajszolt egy-egy szendvicset az 53 óra alatt, de döntően szénhidrátban gazdag, méregdrága sportitalokkal táplálkozott. Mert ez a sport másképp nem megy! Ahogy az emberi teljesítőképességesnek, úgy a felszerelések árainak sincs határa. Maratont nem lehet hétköznapi sportcipőben lefutni – cirka ezer kilométert adnak egy 100 ezer forintos cipőnek –, de bringás és úszómezekért is elkérnek 50 ezret, igaz, egy évig legalább megfelelnek. A triatlonisták legdrágább kincse a kerékpár. 

Összességében mintegy ötmillió forint értékű sporteszközt pakol be a kombijába egy-egy verseny előtt.

Szabó Sándor nem iszik, nem dohányzik, a keresetét a szenvedélyére, a sportolásra költi – mondja, bár hozzátette, időnként restelli, hogy túl sokat veszi ki a családi kasszából a triatlon miatt. A spórolás jegyében azt tervezi, hogy a jövőben inkább kevesebb versenyen indul, de amire benevez, az komoly kihívással ér fel. Minimum tripla Ironmannel!

Cs. Bereczki Attila