Irány a vb!

2022.09.05. 19:00

Haja János szeme előtt a győzelem lebeg

A nagyszerű dzsúdós szeretné, ha végre az ő tiszteletére is szólna a Himnusz.

Forrás: Haja János-archív

Újabb világbajnoki megmérettetésre készül Haja János, a Létavértes SC ’97 dzsudokája, egyben edzője. A kétszeres vb-ezüstérmes kiválóság a Judo World Masters világbajnokságon vesz részt szombaton Krakkóban, de már csütörtökön felkerekedik a nagy útra. Haja János az M5-ös, 48-53 év közöttiek +100 kg-os mezőnyében indul a megmérettetésen, olimpiai érmesek és világbajnokok között.

– Egy három hónapos, kőkemény felkészülésen vagyok túl napi két edzéssel – elevenítette fel a Haonnak az 1977 óta cselgáncsozó sportember. – Úgy tudom, a mi kategóriánkban 12-13 induló jelezte már a részvételét, ebben van moldáv, örmény, grúz, ukrán, német és lengyel dzsúdós, plusz Szőcs László személyében lesz még egy magyar induló. 

Amikor június közepén elkezdtem a konkrét vb-felkészülést, a 80 tanítványom közül 8-10 végigcsinálta velem a programot, hogy ezzel is segítsenek nekem. 

– Jöttek velem futni, együtt erősítettünk a kondiparkban, és együtt edzettünk a létavértesi sportcentrumban. Óriási segítség volt, hiszen egyedül nagyon nehéz felkészülni, de ezek a 15-17 éves fiatalok nagyban megkönnyítették ezt. Köszönöm az egyesület vezetőségnek, hogy a helyi sportcentrumban végezhettem a gyakorlatokat, ahol a Debreceni Sportiskola két kiváló szakedzője, Nagy István és Raus Tamás segítettek a technikai és a szakmai dolgokban. Nagy Gyula már régebb óta támogat engem, de rajta kívül más nem igazán, így nagyon jól esett, hogy egy hónappal ezelőtt megkeresett egy helyi vállalkozó, Farkas László és családja. Azt mondták, hogy támogatják a felkészülésemet, amit most is köszönök! 

A győzelemért utazok Lengyelországba, de nagyon nehéz lesz, hiszen világklasszisok az ellenfelek. 

– Korábban már olyan sokszor voltam az aranyérem közelében – az egyesület vezetői „ezüstfiúnak” hívnak –, hogy most már ideje, hogy eljátsszák a tiszteletemre a Himnuszt – nyilatkozta Haja János.

Az 53 esztendős sportolónak az edzés mellett jut ideje a társadalmi felelősségvállalásra is. Az őt szponzoráló Nagy Gyulával közösen úgy döntöttek, hogy a dzsudogit (ruhát), melyben ezüstérmet szerzett 2013-ban és 2014-ben a Judo World Masters világbajnokságon, jótékony célokra felajánlja és licitre bocsájtja. A befolyt összeget a Debreceni Gyermekklinikának ajánlanák fel, és most ehhez keresnek partnereket. 

MSZ

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában