Kézilabda

2022.08.29. 14:18

Magyar Kupával kezdenek a DEAC kézisei

Kedden a Mezőkövesd otthonában lejátssza a 2022-2023-as idény első tétmérkőzését Mándi Norbert együttese.

Forrás: DEAC

Hétvégén kezdetét veszi a kézilabda NB I./B új szezonja, ám előtte a DEAC Magyar Kupa-találkozót vív a szintén másodosztályban szereplő Mezőkövesd otthonában. Az összecsapást kedden 18 órakor rendezik a helyi városi sportcsarnokban, a továbbjutás egy mérkőzésen dől el.

A debreceniek július 21-én kezdték a felkészülést, azóta lejátszottak hat edzőmeccset. Az Ózd ellen oda-vissza DEAC-győzelem született, de nyertek a DVTK és az Acélváros ellen is, míg az Eger és a Békés jobbnak bizonyult az egyetemistáknál. 

A keret nagy része egyben maradt, és érkezett két új erősítés Kiss Axel és Kiss Roland személyében, így vág neki tehát a szezonnak a gárda.

– Amit elterveztünk, sikerült megfelelően elvégezni – kezdte a DEAC kézilabdacsapatának vezetőedzője, Mándi Norbert. – A felkészülési meccseken láttam nagyon jó dolgokat, amiket mindenképp tovább kell vinnünk, 

de természetesen vannak hibák is, ezeket folyamatosan javítani kell.

Lépésről lépésre haladunk, szemmel látható a csapat fejlődése, úgy gondolom, jó úton járunk. Bízom benne, hogy a célunkat el fogjuk érni, ami jelen pillanatban egy formálódó csapattal nem lehet más, mint a bennmaradás, de ha még jobb eredménnyel zárjuk a bajnokságot, boldogok leszünk.

Mándi Norbert a keddi Magyar Kupa-mérkőzésről is beszélt. Mint elmondta, a találkozó a hétvégi bajnoki rajtra való felkészülésnek is tekinthető.

– A lényeg az lenne, hogy amiket eddig gyakoroltunk, azt megvalósítsuk a kupameccsen és a hétvégi bajnoki fordulóban egyaránt. Fontos lenne a győzelem, hogy jó fizikai, szellemi és lelkiállapotban várjuk a Szeged elleni rajtot. A Mezőkövesd kerete jelentősen átalakult a nyáron, de azért maradtak a tavalyi csapatból is. 

Úgy kell kezelni őket, mint egy NB I/B.-s gárdát.

Mindenképpen jó mérkőzésre van kilátás, szeretnénk győztesen elhagyni a pályát – fűzte hozzá Mándi Norbert.

HBN

A tények

Magyar Kupa 1. forduló
Mezőkövesdi KC–DEAC
Kedd 18 óra, Városi Sportcsarnok Mezőkövesd

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában