Aktív pihenés vár rá

2022.08.17. 17:17

Az Eb-n is kitett magáért Senánszky Petra

A debreceni sellőlány most úszásban remekelt.

Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Némi vis major ellenére is kitűnően teljesített a Rómában rendezett Úszó Európa-bajnokságon Senánszky Petra. Bár kevéssel a torna előtt tudta meg, hogy számítanak rá az utazó keretben, és egyéni száma előtt egy rovarcsípést, majd némi adminisztrációs hibát is megélt, összességében élete egy legszebb nyarának befejezéseként tekint vissza az elmúlt napokra a debreceni sellőlány.

Senánszky Petra szombaton a női 4x100 méter gyorsváltó tagjaként ért el 5. helyezést, hétfőn pedig 50 méter gyors egyéniben 11 századdal maradt le mindösszesen a döntőről.

 – Azt gondolom, alapjában véve jól sikerült az Eb. Már nagyon a végét jártam a szezonomnak, a világjátékokra készültem, valamint a vb-re és erre már nem igazán jutott időm edzeni, hiszen sokáig információm sem volt arról, mehetek-e Rómába. A kerethirdetés után szűk két hetet tréningeztünk Kókai Dávid edzőmmel, így a váltós időeredményeimet tekintve az eddigi legjobbamat értem el, gyakorlatilag kifacsarva magamból az utolsó energiákat. A lányok is több versenyszámon túl voltak már, de kiúsztuk magunkat teljesen, aminek nagyon örülök.

Mint mondta, 50 méter gyors egyéniben külső tényezők is akadályozták kissé. 

A középdöntőben reggel megcsípett egy rovar, majd a délután véletlenül Sebestyén Dalmának az akkreditációs kártyáját vittem el magammal, és vissza kellett menjek kicserélni a versenyszámom előtt, ami teljesen kizökkentett.

Végül azonban így is jobb eredményt értem el, mint délelőtt – mesélte nevetve. Habár nüanszokkal lemaradt ugyan a fináléról, úgy érzi, plusz motivációt nyújt neki a továbbiakban az a tény, hogy nem tudott „viszonylag könnyedén” a döntőig menetelni.

Az uszonyosúszásban brillírozó Senánszky Petra az úszó Eb után egy hosszú, ám annál tartalmasabb szezont pihenhet ki. – Javarészt a családommal szeretném tölteni a vakációt, a debreceni uszoda egyébként is zárva lesz. Egy-két napig akár a teljes semmittevés is szóba jöhet, de nem szeretek sokáig edzés nélkül maradni, távol áll tőlem, hogy elkényelmesedjek. Sőt, bár csak előadóként, de két napot egy görög uszonyosúszó-táborban is részt veszek majd, ahol picit én is csobbanni fogok – vallotta be. 

PSZ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában