Helyi sport

2022.08.23. 09:59

A Fehérvárt ünneplik, a debreceni sikert elhallgatják

A DVSC a Bundesliga akkori hatodikját győzte le idegenben.

Nicolae Ilea (jobbra) | Forrás: DVSC

A Fehérvár 2-1-re legyőzte Kölnben az 1. FC Köln együttesét az UEFA Európa Konferencia-liga rájátszásának első mérkőzésén. Ódákat zeng erről a teljesítményről a magyar sportsajtó, ami érthető is, hiszen az előző évtizedekben a magyar csapatoknak a nemzetközi kupákban német riválisaik otthonában ritkán termett babér. Megemlítik, utoljára 1979-ben a Budapesti Honvédnak sikerült nemzetközi kupameccsen nyernie Németországban: a kispestiek az MSV Duisburg otthonában nyertek 2-1-re (a párharcot azonban elveszítették, mert hazai pályán 3-2-re kikaptak).

Nem igaz, de azt szajkózzák, hogy azóta 43 év telt el idegenbeli magyar siker nélkül, és ezt a sorozatot szakította most meg a MOL Fehérvár.

Érdekesség egyébként, hogy az 1. FC Köln együttesének nem igazán megy a magyarok ellen: ezt megelőzően kétszer került szembe magyar csapattal nemzetközi kupasorozatban: mindkétszer az Újpest volt az ellenfele, és mindkét alkalommal a magyar együttes jutott tovább a párharcból (1966-ban a VVK-ban, 1983-ban a KEK-ben).

Bár az Intertotó-kupát nem említik, tulajdonképpen a Konferencia-liga elődjének is tekinthetjük, hiszen abban a sorozatban is olyan csapatok indultak el, amelyek nem vehettek részt a két legfőbb UEFA-rendezvényeken (Bajnokok Ligája és UEFA-kupa) a bajnokságban elért helyezésük alapján. A tornán bármelyik csapat szerepelhetett egy adott ország bajnokságából, általában a nemzeti szövetség választotta ki a jelentkező klubok közül. Minden nemzetből csak egy csapat indulhatott, de ha előfordult, hogy egy nemzeti szövetség nem élt indulási jogával, akkor azt egy másik országoknak adta át az UEFA. Az Intertotó-kupát a 2008-as kiírást követően szüntették meg, és az indulási jogot szerző csapatok azóta az Európa-liga selejtezőjében játszhatnak.

Győzelem Rostockban

A DVSC az 1998/99-es idényben próbált szerencsét az Intertotóban, és kellemes meglepetésre három együttes is kiejtve a negyedik fordulóig jutott, ahol aztán a lengyel Ruch Chorzow állította meg. Az egyik legyőzött a Bundesliga előző idényének hatodik helyezettje, a Hansa Rostock volt. A hazai 1-1 után a Loki idegenben 2-1-re nyert, így jutott tovább. Nem kell tehát visszamenni az időben 43 évet ahhoz, hogy Bundesliga-csapat otthonában elért magyar győzelmet idézzünk fel a nemzetközi kupaporondról, mint ahogy most a Fehérvár esetében teszi a magyar sportsajtó.

A 23 évvel ezelőtti debreceni bravúrt Rostockban Herczeg András együttese az alábbi összeállításban érte el:

Fekete – Szatmári (Kiss Z., 49.), Stupar, Goian, Pető – Sándor Cs., Vadicska, Böőr, Dombi – Bagoly, Csehi Z. (Ilea 49.).

Az egyik debreceni gólt Jens Dowe öngóljaként jegyezték fel, míg a másikat Nicolae Ilea szerezte tizenegyesből. A következő, negyedik körben a lengyel Ruch Chorzow kettős győzelemmel ejtette ki a Lokit. Így indult a DVSC nemzetközi karrierje!

BeA

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában