Már a homokozó helyett is az összehordott salakban játszott a debreceni tenisztehetség

Hatalmas lehetőség kapujában Matkó Réka, aki nemrég a virginiai James Madison University-re nyert felvételt. A fiatal lány ezzel nemcsak egyetemistává, de a neves amerikai egyetem teniszcsapatának tagjává válik augusztustól. A nagy esély mögötti dolgos évekről, és az előtte álló tervekről lapunknak adott interjút a 18 éves sportoló.

Mikor döntötted el, hogy teniszező leszel?

Azt hiszem, attól a pillanattól kezdve a pályán voltam, hogy megtettem az első lépéseimet. Nem viccelek: az édesapám állandóan teniszezett, a bátyámmal gyakorolgattak a DEAC pályán, én pedig már 2-3 évesen be akartam szállni. Az elején persze csak szedtem a labdákat, de már a homokozó helyett (ahol a többi kisgyerek babázott) is a teniszpálya mellett felgyűlt salakban játszottam a labdás dobozzal, hogy közel legyek. Majd apránként becsatlakoztam a családi sportnapokba, végül elkezdtem edzésekre járni. Hét-nyolc éves koromban tudtam meg, hogy a tenisszel akár Amerikába is kijuthatok egy egyetemre. Onnantól tudtam, erre teszem fel az életemet. Sokan mondták már egészen fiatal koromban, hogy akár profi is lehetek, elsőként azonban mindenképpen szeretnék elvégezni egy egyetemet. Más, híressé vált teniszező is választotta már ezt az utat, és szerencsére most nekem is megadatott. Pénzügyi szakon fogok tanulni a James Madison University-n, Virginiában, miközben a helyi teniszcsapat tagja leszek. A gazdasági tanulmányok mindig is érdekeltek, matekos beállítottságú vagyok, ráadásul az ösztöndíj miatt a teniszt sem kell háttérbe szorítanom.

Az egyetem talált rád, vagy célirányosan kerested őket?

Sok edzővel tárgyaltam egy ügynökségen keresztül, akik segítettek kiválasztani a megfelelő állomáshelyet. A verseny-, illetve a tanulmányi eredményeim is jók voltak, így a több mint félszáz egyetem közül – akikkel beszéltem – végül válogathattam is. Virginiában nagyon szimpatikus volt az edző, akivel együtt dolgozunk majd, ami talán a legfontosabb egy ilyen döntés meghozatalakor. Ha ugyanis rossz edzőt választunk, a hangulatunkat, egyben a formánkat is leronthatja, mert – tanulmányok ide vagy oda – vele fogjuk eltölteni az időnk nagy részét. Száz százalékos ösztöndíjat kaptam, a felszereléstől az iskolai tandíjon át a szállásomig mindent állnak, a helyi campuson lakok majd egy román teniszezőlánnyal. Már fél éve megismerkedtünk, alig várjuk, hogy végre csapattársak legyünk. Augusztus közepén utazom ki, hogy elkezdjem a négy éves képzést. A világversenyeken való részvétel nagyon költséges, ezért sem indultam el a nagyvilágba tervek nélkül. Ha egyetem után teszem ezt, már lesz valami a kezemben, amihez mindig nyúlhatok. Egy amerikai diploma, amivel bárhol el tudok majd helyezkedni.

Izgulsz a nagy utazás előtt?

Inkább úgy fogalmaznék, izgatott vagyok. Édesapám állandó szerelme volt a tenisz, a bátyám az úszás és a jégkorong mellett szintén teniszezett. Belőle ugyan nem lett profi, de fogorvostan hallgatóként jelenleg is a DEAC csapatában szerepel. A szüleim sosem erőltették, hogy ezt a sportot űzzem, mégis azonnal beleszerettem. Nem mondom, 10-12 éves koromban volt egy-két mélypont, amikor vacilláltam, hogy valóban erre vágyom-e, de addigra már annyi mindent feláldoztam érte, hogy eldöntöttem, végigcsinálom. Az általános iskola végétől feljártunk Budapestre edzeni édesanyámmal. 15 évesen aztán Horváth Henrik edző – aki már gyermekkorom óta ismert különböző versenyekről – meggyőzött, hogy a heti 3 edzés a korosztályomban már nem elég a fejlődéshez, így Fóton kezdtem el vele külön tréningezni. Rengeteget köszönhetek neki, óriási segítséget nyújtott. A középiskolát már egyedi tantervvel a Szent József Gimnáziumban kezdtem. Havonta egy hétig tanultam, szereztem a jegyeket a suliban, majd három hétig Fóton edzettem. Henrik szüleinél, egy külön elválasztott lakrészen éltem. Végül már ez sem volt elég, fel kellett költözzek, hogy helyben végezzem el a gimit, mert éreztem, lemaradok a tanulásban. Szinte minden időmet az edzéseknek szenteltem. Az, hogy az edzőm szüleinél lakhattam, hatalmas támogatást jelentett. Ahogy a saját szüleimnek is örökké hálás leszek, mert nem kevés pénzt, időt tettek bele, hogy most ilyen lehetőség előtt állhassak. Ezért is szeretnék egyetemre menni, hogy később vissza tudjam adni, amit kaptam anno tőlük, ugyanis én nem egy gazdag család sarjaként nőttem fel. Szerencsére mára megengedetté vált, hogy egyetem mellett is versenyezhessenek a fiatalok, igaz, ezt még az új edzőmmel át kell majd beszéljük.

Hogyan fogadták a felvételi eredményét?

Egyrészről mindenki büszke volt rám. Másrészről a szüleimnek már most hiányzom, pedig még el sem utaztam. A legjobb barátnőmmel, az általános iskolai barátaimmal pedig a mai napig hetente összejárunk, ha időnk engedi. Ők is mind örömüket fejezték ki. Szerencsésnek mondhatom magamat, hogy ennyi sport mellett is igaz barátok vesznek körül, akikre bármikor számíthatok. Az edzőm egyik szeme sírt, a másik nevetett, amikor megtudta a hírt. A szoros kapcsolat miatt sajnálja, hogy nem dolgozhatunk együtt többet, de azt is tudja, ez egy egyszeri lehetőség mind a karrierem, mind a magánéletem szempontjából. Az amerikai közeg hihetetlenül profi, ahol nagyon pozitívan állnak az újakhoz. Az angolom miatt picit izgultam, de tavaly három hetet voltam Floridában, a Sarah Vande Berg akadémián, és nagy önbizalmat adott, hogy rengetegen dicsérték a nyelvérzékemet. Onnan is volt pár egyetem, ahova mehettem volna, de a fülledt levegő némileg nehezítette volna a teniszemet, így inkább a – Debrecenben tapasztaltakhoz hasonló – virginiai időjárást választottam. Izgatott vagyok, versenyezni akarok, és látni, mi rejlik bennem.

Mi tehet sikeressé egy teniszezőt?

Azt gondolom rengeteg munka, alázat és egy elengedhetetlen tényező: hogy szeresse, amit csinál. Máskülönben azokat az extrákat sosem fogja kihozni magából, ami esetleg benne van. Én imádok teniszezni. Azt, hogy nem teniszező leszek, el tudom képzelni, de hogy egyáltalán ne űzzem a sportot, azt soha. Nem érne csalódás persze akkor sem, ha nem válnék profivá. Eddig az volt a legnagyobb álmom, hogy egy kinti egyetem hallgatója legyek. Most viszont hatalmas vízválasztóhoz értem, hiszen, ha a tanulmányok mellett a teniszben is elindulok felfelé, akkor a profi karrier lehet az új elérni kívánt cél. Nagyon szeretek párost játszani. Az országos bajnokságokon is sokkal többször lettem párosban bajnok, így talán az közelebb áll hozzám, de majd a jövő eldönti, merre tovább. Álomszerű lenne egyszer Grand Slam-tornát nyerni például, de realista emberként egyelőre nem gondolok ilyesmire.

Péter Szabolcs