Jégkorong

2022.04.10. 11:49

Sikeres szezont ünnepel a DHK

Kecskeméti Áron bízik benne, hogy telt ház lesz az eseményen.

A Debreceni Hoki Klub utánpótlás-együttesei remek eredményekkel gazdagodtak az idei szezonban. Ennek alkalmából az alakulat ünnepi rendezvénnyel készül csapatai köszöntésére a Debreceni Jégcsarnokban hétfőn este. Az eseményre viszont a klub egy gálamérkőzést is szervezett, ahol a DHK All Stars gárdája csap össze a bronzérmes U21-es csapattal.

 

Az eseménnyel kapcsolatban a DHK sportszakmai igazgatóját, Kecskeméti Áront kérdezte a Hajdú-bihari Napló. – Egy újabb sikeres szezon van mögöttünk, ezt szeretnénk megünnepelni hétfőn este. Sajnos a koronavírus-járvány miatt erre az utóbbi időben nem volt lehetőségünk, de most végre bepótolhatjuk. A jeles napon a junioregyüttesünk csap össze a Debreceni Hoki Klub edzői stábjával, amely kiegészül több korábbi meghatározó játékossal. A meccs kétszer húsz percen át fog tartani. A rendezvényen köszöntjük majd az idei bajnokság legjobbjait, a junioralakulatunkat, akik harmadik helyen zárták az idei bajnokságot, valamint a lányegyüttesünket is, akik szintén jól szerepeltek.

Bízunk egy jó hangulatú estében, illetve abban is, hogy az edzői stábbal kellőképpen felkészültünk az ifik ellen

– mondta.

 

Az All Star együttesét igen nagy nevek alkotják. Például a DEAC vezetőedzője, György József, a DHK sportszakmai igazgatója, Kecskeméti Áron vagy a klub korábbi játékosai, Igor Razov és Salánki Attila.

 

A szakember arról is beszélt, hogy a korábbi rendezvényeik mindig közel telt házasak voltak. – Remélhetőleg most is sok embert meg tudunk mozgatni. Szokásunkhoz híven, ezúttal is ingyenes a belépés az érdeklődők számára, de most készültünk támogatói jegyvásárlással. Ez nem kötelező, de, akik megveszik a tikettet, azok nemcsak a klubunkat támogatják, hanem lehetőségük nyílik egy speciális, retró DHK-mez megnyerésére. Tulajdonképpen ezt inkább tombolaként kell értelmezni, mintsem jegyként. Próbáltuk olyan útját megtalálni a támogatási lehetőségnek, ahol mi is adhatunk valamit, illetve kicsit játékossá is tehetjük ezt a szurkolók számára – fogalmazott Kecskeméti Áron.

Forrás: DHK

A korábbi jégkorongozó azt is elárulta, hogy honnan jött a retró mezek ötlete. – A klub harmincadik születésnapjára az edzői stáb számára készítettünk hasonló ruházatot, az nagyon tetszett a szurkolóknak, ezért találtuk ki, hogy most ők se maradjanak ki ebből. Ezeknek a dresszeknek az a lényege, hogy emléket adjon a rendezvénynek, még inkább különlegessé téve a napot. Úgy alakítottuk ki a felsőket, hogy legyen bennük homokszín, amely még inkább fokozza a retróérzetet. Ezek a relikviák limitált szériásak, tehát sem most, sem a későbbiekben nem árusítjuk a shopunkban. A mezek mellett korongot is készítettünk erre a jeles alkalomra, amely viseli az All Star-meccsnek a logóját, ezzel játsszuk majd a mérkőzést – nyilatkozta.

 

A DHK kapusedzőjeként is dolgozó szakember azzal zárta a beszélgetést, hogy elmondta: a tombola a mérkőzést követően lesz, aki meghallja a saját számát, az lemehet a jégre, és elkérheti annak a játékosnak a mezét, akiét csak szeretné. A relikvia mellé még jár egy aláírás, valamint közös fotó is.

 

A DHK All Star–DHK U21-es összecsapást hétfőn este 18 óra 30 perctől rendezik a Debreceni Jégcsarnokban.

 

Arany Balázs

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában