A pillanatok őrzője

2022.02.17. 20:40

Újabb elismerést kapott Derencsényi István fotóriporter

A negyvenedik Magyar Sajtófotó pályázaton Derencsényi István, a Napló egykori fotóriportere is remekelt.

Derencsényi István fotóriporter az idén 40. alkalommal megrendezett Magyar Sajtófotó pályázaton a Sport (sorozat) kategóriájában harmadik helyezést ért el High-light című sorozatával. Mint tudjuk, a debreceni fotós számtalan díjban és elismerésben részesült már, ennek ellenére a mostani siker is óriási örömmel számára. Jóleső érzés, hogy a saját szakmámban nemzetközi zsűri elismeri a munkám, azonkívül, hogy elvégzem a kötelességem, díjat is kapok, ez egy szuper dolog – fogalmazott Derencsényi István a Napló érdeklődésére, akiről köztudott, tizennégy évesen sportfotózással kezdte a pályafutását.

Forrás: Derencsényi István-archív

Egy a lényeg: szeretni kell!

 

– Szeretni kell a sportot, ha pedig közel áll hozzánk, akkor előbb-utóbb meg is értjük, és már azt is tudni fogjuk, mi következik, merre gurul a labda – válaszolta azon kérdésünkre, hogyan marad motivált a szakmában. 

Forrás: Derencsényi István-archív

Továbbá leszögezte, szerencsés helyzetben van, ugyanis a sportolók nagy része közel áll hozzá, majd csaknem barátságokról beszélhetünk.Minden egyes megmérettetésre felkészülök, versenyzőkből is. Bizonyára van is érzékem hozzá, ugyanis nagyon hamar megjegyzem azokat a momentumokat, amik egy fotóriporter számára elengedhetetlenek ahhoz, hogy jó fotók szülessenek. Hogyan mozognak a pályán, miként örülnek, gesztikulálnak – ezek kulcsfontosságú dolgok, mert nemcsak a szerencséről szól a fotózás, de persze kell az is – mondta. Hozzátette, a napokban díjazott képekről már előzetesen sejtette, hogy talán kiemelkedőek lesznek, ugyanis őt mindig hajtja, hogy valami olyasmit csináljon, amire más még csak nem is gondol. 

 

A teljes képsorozat ide kattintva érhető el.

 

NE

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában