Erdei Zsolt: Dariusznak járt a feje, mint a Keljfeljancsi

Csodálatos emlékei vannak Debrecenről Erdei Zsoltnak, hiszen hivatásos ökölvívóként a cívisvárosban lépett ringbe először Magyarországon. Akkori klubja, a német Universum Box Promotion vezetői nem voltak babonásak, ugyanis a 13. profi mérkőzésére egy WBO kisvilágbajnoki címmeccset szervezett le a Madár becenévre hallgató kiválóságnak. A 2002. október 5-én lezajlott összecsapáson az ellenfél a dél-afrikai Jim Murray volt, a meglehetősen egyoldalú mérkőzés döntő szakasza az ötödik menetben jött el, amelynek elején Erdei rögtön két hatalmas balossal rendítette meg ellenfelét. A 194 centiméterre nőtt Murray ekkor még talpon maradt, ám pár másodperccel később viszont közelebbről megismerkedett a ring padlójával. Ebből még felkelt, ám a magyar klasszis következő bal-jobb kombinációja után homokzsákként zuhant a padlóra, a mérkőzésvezető pedig kihirdette Madár kiütéses győzelmét. A diadalt követően óriási fieszta vette kezdetét az egy nappal korábban átadott Főnix Csarnokban, akkor edzője, Fritz Sdunek a nyakában hordozta a ringben körbe tanítványát, majd Madár Kovács Istvántól, a WBO hivatalos ellenőrétől vette át a kisvilágbajnoknak járó övet.

A jelenleg az UTE Madárfészek Nemzeti Ökölvívó Akadémia edzőjeként dolgozó korábbi kiválóság a Bocskai-emlékversenyen elevenítette fel a profi pályafutása néhány meghatározó mozzanatát a Hajdú-bihari Naplónak.

– Hatalmas volt, soha nem felejtem el a debreceni mérkőzésemet – emlékezett vissza Erdei Zsolt. – Akkor bokszoltam először profiként Magyarországon hazai közönség előtt, és ráadásul pont a Főnix Csarnok avatóján, óriási megtiszteltetés volt. Volt vagy nyolc-tízezer ember a sportcsarnokban – most is borsódzik a hátam, ahogy erről beszélünk –, akik velem énekelték a zenémet, a Republic Szállj el kismadár című számát miközben bevonultunk a ringbe. Ez olyan erőt adott, abban a miliőben nem lehetett vereséget szenvedni. Ahányszor Debrecenbe jövök az az este mindig eszembe jut. De más szép emlékeim is vannak, amatőr ökölvívóként többször is nyertem Bocskait, mindig erős nemzetközi mezőny gyűlt össze, ami nagyban segítette a fejlődésemet. Debrecen akkoriban is a boksz egyik hazai fellegvára volt – ismertette.

A Napló azon felvetésére, hogy első profi istállója, az Universum mintha túlzottan óvta volna őt, nem igazán akarta összeereszteni a súlycsoportja legjobbjaival, azt válaszolta, nincs oka panaszkodni akkori egyesületére, mert sokáig nagyon jó menedzselték a németek.

– Jól felépítették az egész pályámat az elejétől kezdve sokáig, ezt Magyarországon sajnos nem lehetett volna megvalósítani. De az tény, hogy a végén kevés mérkőzést szerveztek. Meg voltak lőve, mert megszűnt a szerződésük az akkori kereskedelmi televíziós társasággal, így aztán egyre kevesebb lett a bevétel, ezzel párhuzamosan egyre nehezebb volt fenntartani a klubot. Az Universumnak az volt a célja, hogy a világbajnokaik minél többször megvédjék a címüket, ezért nyilván nem a legerősebb ellenfeleket nézték ki először. De egy idő után elfogytak a középszerek, és onnantól muszáj volt egyes bokszolóikat az erősekkel is összeereszteni. Nem mindenki oldotta meg a feladatot. Bennem bíztak, hiszen nem csak félnehézsúlyban, hanem cirkálósúlyban is volt világbajnoki címmeccsem, és annak idején nekem kellett visszaszereznem a WBO vb-övét a mexikói Julio Cesar Gonzaleztől, aki a legendás Dariusz Michalczewskit verte pontozással. A németekkel való szakítás után megpróbálkoztam Amerikával, de abban a korban már nem vágytam annyira oda, engem minden Magyarországhoz kötött – ismerte el.

Arra a kérdésre, hogy melyik meccse volt számára a legemlékezetesebb, némileg meglepő módon a francia Mehdi Sahnoune elleni 12 menetes KO-győzelmét nevezi meg.

– Azt volt a negyedik címvédő mérkőzésem, törött bordával bokszoltam, valódi pokoljárás volt az egész. A negyedik menet után már nem bírtam felállni annyira fáradt voltam, ám vitt a szívem előre, és az utolsó menetben technikai kiütéssel nyertem. Sokszor voltam holtponton a meccseim alatt, volt amikor huzamosabb ideig ott is ragadtam, aztán valahogy a hamvaimból újra tudtam születni, talán ezért is ragasztották rám a németek a Főnixmadár nevet – mosolygott.

A korábban már említett Dariusz Michalczewski elleni klubon belüli házi rangadót sokan szívesen megnézték volna, ám az Universum hivatalos mérkőzésen a két klasszist sosem engedte össze, de edzésen párszor kesztyűztek.

– Amikor először Dariusszal kesztyűztem, akkor még null kilométeres profi voltam, épp hogy vége lett az amatőr pályafutásomnak. Két menetet kellett bokszolnom vele, természetesen nagy tisztelettel álltam hozzá, de ő nem kímélt engem, úgyhogy aztán én is előhúztam az ágyúkat, és elkezdtem azokat a 6-os, 8-as sorozatokat ütni, amelyeket az amatőrként csináltam. Járt a feje, mint a keljfeljancsi, abban a két menetben biztos legyőztem, de akkor még tizenkettőt biztos nem álltam volna ki ellene. Később még kétszer kesztyűztünk, mindkétszer összeugrottunk, így az edzőink is belátták, hogy nincs igazán sok értelme abban a formában összeereszteni minket – mondta el Erdei Zsolt, majd sietett a tanítványaihoz. 

MSZ