A sport fegyelem és figyelem nélkül semmi

Kovácsné Laurinyecz Julianna neve Debrecenben összeforrt az aerobikkal. Az általa is alapított Flex-HD SE a szakág legsikeresebb hazai klubjává vált az évek alatt, de a nemzetközi porondon is rengeteg szép eredmény fűződik az egyesület és versenyzői nevéhez. Kovácsné Laurinyecz Julianna munkásságát a számos elismerés – egyebek mellett Kölcsey-emlékplakett, Kovács Pál-díj – mellett a legjobban az mutatja, hogy bár többen szigorúnak tartják, korábbi tanítványai közül sokan a gyermekeiket is a Flex-HD-hoz vitték sportolni. 

Miként került kapcsolatba a sporttal? 

Békéscsabán születtem, és elég mozgékony gyermek voltam kicsi koromban, így a szüleim azért kerestek sportot a számomra, hogy lekössék az energiámat. A Rácz Lukács által alapított tornaklubban Lukács József és felesége kezei alá kerültem már egészen fiatalon, és maradtam felnőttkoromig. Nagyon szerettem Józsi bácsiéknál tornázni, ott kaptam meg azokat az alapvető normákat – igényesség, precizitás, fegyelem –, amiket a mai napig is alkalmazok. 

Versenyzőként miként alakult a pályafutása? 

Országos, egyetemi, diákbajnoki és válogatott szinten is voltak kimagasló eredményeim. A középiskola elvégzése után a Testnevelési Egyetemre jelentkeztem, és ott el kellett döntenem, hogy a sport vagy a tanulás felé orientálódom. A tanulást választottam. Ma már látom, hogy a kettő együtt is ment volna, ezért egyetemista tanítványaimra külön büszke vagyok. 

Az aerobikkal mikor találkozott először? Szerelem volt első látásra? 

A Testnevelési Egyetemen megismert akkori párom által kerültem a cívisvárosba. Egy évig a Debreceni Sportiskolánál voltam női torna szakágvezető, majd 1980-tól a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskolán tanítottam, de mivel nehezen voltam meg torna nélkül, a gyakorló iskolásokból kialakítottunk egy kis tornacsoportot. A főiskola termében gyakorolhattunk, és szép eredményeink voltak a diákolimpiákon. Egyszer elmentem egy testnevelő tanári továbbképzésre, ahol tartottak aerobik nyílt órát, ott ismerkedtem meg ezzel a mozgásformával. Rögtön megtetszett, hazajöttem, és a főiskolás hallgatóimnak meg is hirdettem. Később olvastam, hogy aerobik diákolimpiát rendeztek, a következő évben elmentünk megnézni, és úgy láttuk, mi is meg tudnánk csinálni. Összeállítottunk a tornászainknak egy gyakorlatot, és attól fogva elindultunk ezeken a megmérettetéseken. A lányok élvezték, hiszen teljesen más volt, mint a torna. Idővel csatlakoztunk a Magyar Torna Szövetség aerobik szakágához, így attól kezdve egyik héten tornaversenyre mentünk, másikon aerobikra. 

Mi fogta meg az aerobikban? 

Az, hogy ez egy egész testet átmozgató, fejlesztő mozgásforma, amely dinamikus, kreatív, változtatható, tehát a saját mozgásigényemre tudom szabni, és picikét azért a tornához is kapcsolódik. 

Mi az edzői ars poeticája? 

Fegyelem, figyelem, igényesség, kreativitás, szeretet. 

A sport fegyelem nélkül önmagában semmi, én a haladást nem tudom elképzelni a figyelem és fegyelem nélkül. Utóbbi nemcsak a magatartásra vonatkozik, hanem az ember mozgására is, az igényesség pedig azért is fontos, mert ez egy esztétikai sportág, és a megjelenést pontozzák: nagylábujjamtól a kisujjamig minden testrészemnek, izomzatomnak úgy kell lenni, ahogy kell. A kreativitás is kiemelt, hiszen egyedinek kell lenni, folyamatosan változtatni, javulni kell, különben egyénileg és csapatként is lemaradunk a többiektől. A szeretet is fontos, még akkor is, ha haragszom, mert elfecsérlik a tehetségüket. Egy kicsi lány fogalmazta meg egyszer, hogy Julika néni, te nagyon szigorú vagy, de akkor is érezzük, hogy szeretsz bennünket. Rengeteget köszönhetek a főiskolai, egyetemi kollégáimnak, akiktől az évek alatt szakmát, pedagógiát, emberséget tanultam. 

Mennyire tartja magát szigorú edzőnek, puhult-e az évek alatt? 

Olyan értelemben szigorú vagyok, hogy az előbb felsoroltakból nem engedek. De nem magam miatt vagyok az, hanem a tanítványaimért, mert szeretném, hogy a lehető legtöbbre vigyék. Annak idején mi még megkaptuk a poroszos nevelést az iskolákban, az edzőtermekben.

Úgy nőttünk föl, hogy amit jól megcsináltunk, az rendben van. Amit meg nem, azt viszont ki kell emelni, mert azt szükséges javítani, és addig csináltuk, amíg nem sikerült. Ezt a mai gyerekeknek már nehezebben lehet átadni, és nem is miattuk, hanem leginkább a szülők okán. 

Nagy változások vannak a társadalomban, ehhez alkalmazkodva az évek alatt mi is elmentünk a meggyőzés, a sokkal több dicséret irányába. De ha nincs mit dicsérni, akkor azt is megmondjuk. Ezt nehezebben fogadják el. A picik türelmetlenek, bejön egy 6 éves, és azt kérdezi, mikor megy külföldre versenyre. Mivel sok időt töltenek velünk a gyerekek, nemcsak edzőnek, hanem jó pedagógusnak is kell lennie a szakembereinknek. Az a jó, ha a szülői mentalitás találkozik a mi elképzelésünkkel, mert az olyan fiatallal sokkal könnyebben tudunk együtt dolgozni. Ha valamiért változás áll be a szülők kapcsolatában, hozzáállásában, az rögtön meglátszik a gyermekek viselkedésén, munkáján pozitív és negatív irányban egyaránt. 

Mikor jött el az a pont, hogy alapítani kell egy egyesületet? 

Nem én akartam megalakítani az egyesületet, hanem a szülők. Azt látták, hogy a fiataljaink a tanulásban, a sportban és a közösségben is remekül megállták a helyüket, viszont az általános iskola elvégzése után már nem volt lehetőségük folytatni nálunk a sportot. Ezért 1999-ben a felnőttek kitalálták, hogy alakítsunk egy egyesületet. Jó érzés volt, hogy számítanak rám, innentől kezdve indultunk be úgy, hogy már nemcsak a gyakorló iskolából, hanem bárhonnan jöhettek az érdeklődők. 

Honnan jött a Flex-HD név? 

Sok név felmerült. Mivel a mi sportágunkra nagyon jellemző a flexibilitás, így lett a Flex. A H a Hungary, a D a Debrecen, és az SE pedig a sportegyesület, ezek együtt adják ki a Flex-HD SE-t. A teljes nevünk egyébként Flex Hungary Debrecen Torna és Aerobik Diák Sportegyesület. 

Huszonkét év alatt tizenhatszor nyerték el a legeredményesebb egyesületnek járó díjat a szakágban. Emellett mire a legbüszkébb a Flex-HD-val kapcsolatban? 

Hogy még talpon vagyunk. Minden év más volt, más feladatokkal. Nyilván az eleje sokkal könnyebb volt, mert akkor még csak építkeztünk, és nagyon jó tornaalapokkal rendelkező gyerekekkel indultunk el. Viszonylag hamar felfigyeltek ránk, látták, hogy technikásak és szépen dolgoznak a sportolóink. Ahogy kimerészkedtünk a nemzetközi vizekre, onnantól minden év nagyon nehéz lett. Nem vagyunk olimpiai sportág, nincs tao, magunknak kell előteremtenünk a költségeket, amelyek javarészt a családokra hárulnak. Hálásak vagyunk mindenkinek, aki segít: a szülőknek, Tasó László országgyűlési képviselőnek, hiszen lassan tizedik alkalommal támogatja, hogy Nyíradonyban rendezzük az országos bajnokságot. Hálásak vagyunk Debrecen városvezetésének is, mert figyelnek ránk, és a Lovardának is, amely minden évben segíti a bálunkat. 

Mi motiválja évről évre? 

Szeretem. Szeretek bemenni a gyerekek közé, dolgozni velük, fejleszteni őket. Mindig azt mondom, hogy én ezt már csak hobbiból csinálom. De éjszaka is képes vagyok felkelni és tervezni a következő edzést. 

A Flex-HD-nál én is egyike vagyok annak a sok láncszemnek, amelyek összessége kiadja a kerek egészet. 

Ott vannak a szülők, az edzőink, a lányom, Kovács Judit, aki nemcsak tréner, hanem koreográfus, zenekészítő, szakmai­bizottság-vezető, nemzetközi bíró, fontos tagja az egyesületnek és az aerobik szakágnak is. Hegyi Dóra szinte ugyanezt csinálja, csak ő már nem Debrecenben lakik, úgyhogy ritkábban tud jönni, de amikor csak lehet, itt van, ráadásul külföldön is képviseli az egyesületet és a sportágat. Szeretném megemlíteni Szalóki Emesét, Nagy Dórát is, hiszen ők is nagyon sokat tesznek az egyesületért. És ott vannak a fiatal leendő edzők. Meglepő számomra egyik-másik kreativitása, elhivatottsága. 

Fejben tartja, hogy nagyjából mennyi tanítványa volt már? 

Nem, de rengeteg, és lassan már a tanítványaim gyermekeinek a gyerekei is jönnek. A múltkor elmentem egy orvosi vizsgálatra, és kiderült, három volt tanítványom is dolgozik az intézményben. Nincs olyan földrész, ahol ne élne korábbi versenyzőm. Sokan a mai napig írnak, tartjuk a kapcsolatot. Azok, akik komolyan vették a sportot és a tanulást, átküzdötték magukat az akadályokon, a civil életben is remekül megállják a helyüket. Büszke vagyok az élversenyzőimre és a tömegsporti csoportokban dolgozókra egyaránt. Jó érzés azt is látni, hogy közülük többen a sportban maradtak, és teszik megbízhatóan a dolgukat. 

Nem mindenkiből válhat topversenyző. 

Fontosnak tartom, hogy a kevésbé jó adottságú fiatalokból is jó szemléletű, a sportot szerető embert neveljünk. Az aerobik szakág rendszere három részre tagolódik, amely gyermekkortól lehetőséget teremt arra, hogy mindenki a tudásának és adottságának megfelelő közegben versenyezzen. Ez a tömegsport szinten lévők számára is megmérettetést biztosít, és ezért nem is kell elküldenünk senkit, meg nem is szeretünk ajtót mutatni senkinek. Ha azt látom, hogy van egy kevésbé ügyes gyermek, aki ott van edzéseken, és lehetőségei szerint megcsinálja a feladatokat, figyel másokra, akkor azt tudom, hogy mindent megtesz. Ilyenkor őt állítom példaként a többiek elé. 

Miként látja a mostani aerobikot? 

Ugyanolyan kemény szabálykönyve van, mint a tornának. Minden korosztálynak megvan a maga szabályzata, amin belül lehet dolgozni, és amiből ki lehet választani, hogy mit képesek a gyerekek megoldani. A legtöbb sportágnak az olimpiai ciklusok végén vannak módosításai, nálunk is történt változás. Az új normáknál az volt a cél, hogy versenyző- és nézőbarátabbá tegyék az aerobikot. Az idő majd eldönti, ez mennyire sikerült. 

Mik a célok a jövőre nézve? 

Idén lesz világbajnokság, illetve Világjátékok az Amerikai Egyesült Államokbeli Birminghamben, amit náluk is ugyanúgy négyévente rendeznek, mint az olimpiát. Korábban már voltunk három világjátékon, úgyhogy tudjuk, mekkora nagy feladat vár ránk, de megéri, hiszen maga az élmény elképesztő. Ez egy olimpiai szintű rendezvény, itt is van fogadalomtétel, formaruha, közös utazás, sportolói falu és minden más egyéb. Meg sok munka is. 

Mit érzett, amikor egy korábbi tanítvány először vitte le a gyermekét, mert azt akarta, a csemetéjével is foglalkozzon? 

Ez a legszebb visszajelzés. Egy tanítványom mondta nekem: Julika néni, szigorú voltál velünk mindig, de most is élvezzük ennek a hatását, mert ugyanolyan fegyelmezettséggel állunk a munkánkhoz és az életünkhöz is, ezért szeretném, ha a gyermekemmel is foglalkoznál. Jó érzés az is, ha jön egy pici, és a szülő csak annyit mond: ide hozom, mert itt biztosan jó helyen lesz. 

Molnár Szilárd