Kézilabda

2021.12.09. 21:04

Csapó Erika: a magyar lányoknak muszáj mindent beleadni

A magyar női kézilabda-válogatott a spanyolországi világbajnokság középdöntős csoportkörének az első mérkőzésén – a papírformának megfelelően – sima, 30–19-es vereséget szenvedett a végső győzelemre is esélyes dánoktól.

Forrás: MTI / Illyés Tibor

Így, hiába vár még két összecsapás is a mieinkre a középdöntőben, a továbbjutásra már csak matematikai esély maradt.

 

Golovin Vlagyimir tanítványai meglepően jól kezdtek, a 13. percben 7–4-re is vezettek Granollersben, azonban az északi együttes ritmust váltott, néhány perc alatt megfordította a meccset és onnantól kezdve nem volt kérdés, hogy melyik gárda nyer. A találkozót követően a DVSC legendás, magyar válogatott lövője, Csapó Erika beszélt a Naplónak. – A szlovákok és a csehek elleni győzelem a szurkolókat talán pozitívabbá tette, mint ahogy a realitás alapján kellett volna. A dánokkal szemben azonban várható volt sajnos ez a végkimenetel, hiszen ők és a norvégok egyszerűen a mezőny fölött állnak. Amikor három góllal vezettünk az első félidőben, én akkor sem dédelgettem olyan reményeket, hogy ez a meccs meglehet. Dinamikában, gyorsaságban, akaraterőben és kreativitásban folyamatosan felülmúltak bennünket. Az viszont látszódott az eddigi meccseken, hogy a játékosok nagyobb önbizalommal mernek játszani mint korábban, tehát az összhang az edzők és a lányok között rendben van. Ez mindenképp előrelépés az előző időszakhoz képest – mondta a szakember.

 

A magyar együttes következő ellenfele a kongói válogatott lesz, akik az előző mérkőzésükön a németektől kaptak ki 29–18 arányban. – Hiába van már csak nagyon kevés esély a negyeddöntőbe jutni, de ilyenkor dolgoznia kell az önbecsülésnek. Ezek a lányok csapatként egymásért, az országért és a szurkolókért kell, hogy játszanak és kötelességük, hogy megtegyenek mindent az utolsó két meccsen. A kongóiakat nem szabad leírni, hiszen elképesztő odaadással küzdenek és védekeznek, ráadásul a kapusuk lett a németek ellen a meccs embere. Fizikumra nagyok és erősek az afrikai együttes játékosai, úgyhogy nem lesz ez egyszerű menet – fogalmazott Csapó Erika.

 

A Magyarország–Kongó összecsapás pénteken 18 órától kezdődik és az M4 Sport élőben közvetíti. 

 

Bakos Attila
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában