20210622 Debrecen
fotó: Molnár Péter MP Hajdú-Bihari Napló
Koszorúzással emlékeznek a Debreceni Egyetem, a DEAC vezetői, valamint a Buzánszky Jenő Egyetemi Kupa (BJLEK) védnökei és szervezői a néhai legendás labdarúgó születésének 96. évfordulójára és az évszázad mérkőzésének budapesti visszavágójára a
Buzánszky Jenő és Nyirkos István tiszteletére állított szobroknál.
képen: Sándor Mihály sporttörténész
Fotó: Napló-archív
A magyar labdarúgás egyik leghíresebb összecsapását játszották 68 éve, 1953. november 25-én Londonban, a Wembley Stadionban Anglia ellen. A 6–3-as magyar győzelemmel végződő találkozó előtt az angol sajtó az „évszázad mérkőzése”-ként vezette fel Puskásék vendégjátékát a brit fővárosban, ami utólag egyáltalán nem is tűnik túlzásnak.
A legendás meccs krónikáját biztosan nagyon sokan ismerik, ezért az évforduló kapcsán a Hajdú-bihari Napló Sándor Mihály debreceni futballtörténészt arra kérte, hogy az előzményekről és az utóéletről beszéljen.
– Nagyon érdekes volt a helyzet, mert Sebes Gusztáv, az akkori szövetségi kapitány és Barcs Sándor, az MLSZ elnöke garanciát kellett, hogy adjanak Rákosi Mátyás felé. Azt ugyan nem ígérhették biztosra, hogy győznek, de vállalniuk kellett, hogy nem szenvednek megalázó vereséget. Hiszen olyan nem történhetett, hogy a kapitalista angolok megalázzák a szocialista Magyarország olimpiai bajnok együttesét. Emiatt Sebes Gusztávék vacilláltak is, hogy egyáltalán elvállalják-e ezt a mérkőzést, mert akár az egész gárda jövőjét is veszélyeztethették néhány hónappal a vb előtt – mondta a szakember. A szövetségi kapitánynak azonban több olyan zseniális húzása is volt, ami aztán a fölényes magyar sikerhez vezetett. Az akkori angol lapok beszámoltak róla – majd később Grosics Gyula is megerősítette –, hogy a Filmgyárból kihozatott ködgépek segítségével igyekeztek lemodellezni a november végi londoni időjárást a margitszigeti edzéseken.
Labda Angliából
Ezenkívül – ma már semmiségnek tűnik, de – Angliából hozattak labdát az Aranycsapatnak, az 1953. november 15-i Svédország elleni hazai 2–2-es döntetlen alkalmával is egy ilyen játékszert használtak. Ezzel kapcsolatban Sándor Mihály elmondta, hogy Puskás Ferenc panaszkodott is a félidőben, mondván ezzel a labdával nem lehet normálisan futballozni. A svédek elleni meglepő döntetlent követően Sebes Gusztáv úgy döntött, hogy nem repülővel, hanem vonattal mennek Londonba, ezért az eredetileg tervezettnél jóval hamarabb útnak indult az együttes – a szurkolók felháborodását tekintve, kifejezetten jó ötlet volt minél gyorsabban elhagyni az országot.
Így arra is volt idő, hogy Franciaországban a Renault-gyár csapatával játszanak egy edzőmeccset, amelyet 18–0-ra nyertek Puskásék, úgyhogy kiváló hangulatban érkeztek meg a brit fővárosba.
A debreceni sporttörténész megemlítette, hogy szuperlatívuszokban írtak az angol újságok a magyarokról, de nem tudták elképzelni, hogy válogatottjuk kikaphat Hidegkutiéktól. – Az angol futballisták, Buzánszky Jenő bácsi elmondása szerint, rendkívül magabiztosak voltak, mint utóbb kiderült túlságosan is. A játékoskijáróban méregették a náluk jóval alacsonyabb magyar focistákat, ráadásul a hazaiaknak már akkor a mai futballcipőre emlékeztető lábbelijeik voltak, a mieink meg inkább bakancsszerű „valamiket” hordtak a lábaikon. Tehát a szerelésünkből is azt vonta le magának az ellenfél, hogy ezt a szedett-vedett társaságot majd lesöpri a pályáról. Aztán mint tudjuk, ez nem így történt – mondta nevetve.
Egyszeri és megismételhetetlen
Sándor Mihály elmondta, hogy sajnos abban az időben a politika árnyéka is rávetült a válogatott eredményeire, hiszen a ’48-as és ’56-os olimpiára, valamint az ’50-es világbajnokságra sem mehetett a csapat. Ez a döntés valószínűleg több éremtől is megfosztotta a magyar labdarúgást. Ettől függetlenül a hajdúsági szakember szerint nem lesz még egy ilyen magyar labdarúgó-válogatott a történelmünk során. – Nem látok a jövőbe, de ki merem jelenteni, hogy ez egyedi, egyszeri és megismételhetetlen. Egy krétai nyaralásunk alkalmával lépett oda hozzánk egy idős úr, mert meghallotta, hogy magyarul beszélünk. Megszorította a kezemet és elmesélte, hogy Svájcban az ’54-es vb-n látta a magyarokat játszani. Azt mondta, hogy olyan, mint amilyen a mi Aranycsapatunk volt, nem lesz soha többé. És bármerre járunk a világban, ha kiderül, hogy magyarok vagyunk, akkor az első három szó, ami eszükbe jut: gulyás, Budapest és Puskás. Úgyhogy talán nem vagyok elfogult, ha azt mondom, hogy ez az együttes a nemzeti identitásunk része – zárta gondolatait a sporttörténész.
