Súlyemelés

2021.09.03. 18:42

Szép eredmények a Narancs Kupán

Mindhárom hajdú-bihari klub versenyzői remekeltek a Tégláson megrendezett országos súlyemelő versenyen.

Forrás: Fiszej SE-archív

Egy remek hangulatú, jól megrendezett súlyemelő edzőtáborba erősödhettek a régió tehetségei a nyári biharnagybajomi edzőtáborban. A Földi József súlyemelőedző által vezetett eseményen a sportolók sokat javítottak az eredményeiken, és az állóképességükön, de emellett legalább annyira fontos volt, hogy nőtt a fiatalok sportszeretete, valamint több barátság is köttetett. A foglalkozások sikerét látva a szervezők elhatározták, hogy az őszi szünetben újra táboroznak majd a súlyemelők.

Az edzőtábor sikerét mi sem mutatta jobban, minthogy a Tégláson megrendezett augusztus 28-i XII. Narancs Kupa országos súlyemelő versenyen két biharnagybajomi serdülő, Vass Dániel, és Tóth Albert is első helyezést ért el.

Fotó: Biharnagybajomi SE-archív

Földi József elégedett értékelte a Hajdú-bihari Naplónak: – Jó volt a látni a fiatalok lelkesedését az edzőtáborban, a kemény munka már a legutóbbi versenyünkön is kamatozott. A klubunknak nagyon fontos az utánpótlásnevelés, szerencsére jelenleg is több ígéretes fiatal pallérozódik nálunk, de természetesen szívesen látunk bárkit, aki kipróbálná magát a súlyemelésben. Örömmel tölt el, hogy a szövetségben is felfigyeltek a munkánkra, remélem a jövőben minél több versenyt tudunk szervezni mind utánpótlás, mind felnőttszinten. Természetesen már javában készülünk a Biharnagybajomban megrendezett hagyományos Juhász Sándor Emlékversenyre is, amelyre az ország több pontjáról várjuk a sportolókat – mondta el a Biharnagybajomi SE súlyemelő szakosztályának vezetője.

Több újoncot is avattak

Fotó: Fiszej SE-archív

A megyét nemcsak biharnagybajomi, hanem debreceni és téglási súlyemelők is képviselték a Narancs Kupán, amelyen rangos mezőny gyűlt össze, hiszen 10 egyesület 40 versenyzője mérette meg magát. A debreceni Fiszej SE 6 versenyzővel nevezett, a tinik között induló – itt még csak pontozzák a sportolókat –

Mózes Hanna élete első megmérettetésén a 49 kg-os súlycsoportban rögtön aranyérmes lett.

A serdülő korcsoportban Kovács Márk 90 kg-os összetett eredménye ezüstérmet jelentett számára. Az ifjúsági korcsoportot két versenyző képviselte: Füzesi Anna a 64 kg-osok között lett első (összetett eredménye 132 kg), az ugyancsak első versenyét teljesítő Molnár Kevin Kristóf 113 kilót lökött a feje fölé összesítésben. A juniorok mezőnyében a 49-osok között Richter Laura 88 kg-os eredménnyel első helyen végzett, ezzel megszerezte a bronz szintet. Felnőtt korcsoportban is volt újonca a Fiszej SE-nek: Harsányi Enikő kezdésként rögtön ezüstérmet nyert. A cívisvárosi sportolók eredményei Kecskés Zoltán edző munkáját is dicsérik.

A házigazda téglási súlyemelők különösen jó eredményt értek el, hiszen 6 versenyzőjük 6 aranyérmet szerzett. A győztesek név szerint Nagy Tamás Dávid (fiú 81 kg), Németh Szabolcs (fiú 96 kg), Szegedi Judit (junior női 87 kg), Szegedi Ádám (junior férfi 81 kg), Törő András (felnőtt 81 kg), valamint Tóth Ferenc (felnőtt 89 kg) voltak. A téglási súlyemelőket Nagy László készítette fel a megmérettetésre.

MSZ

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában