Röplabda

2021.08.26. 11:02

Imre Tibor: „Már várom a tétmeccseket”

A négyes ütő szerint a Debreceni Egyetem alakulatának több szempontból is nehéz dolga lesz.

Forrás: deac.hu

A DEAC férfi röplabdázói augusztus elején kezdték el az alapozást az új idényre. Fodor Antal tanítványainak bőven lesz idejük a taktika tökéletesítésére, hiszen az Extraliga csak október közepén rajtol el. Az együttes az első fordulóban a címvédő Pénzügyőr otthonában fog vendégeskedni. A DEAC a tervek szerint szeptember közepén a Miskolc elleni edzőmeccsen kaphat képet először arról, hogy hol is tart a munkában. Ezt követően Kazincbarcikán állhat rajthoz egy felkészülési tornán, ahol szintén értékes tapasztalatokkal gazdagodhat – számolt be a deac.hu.

– Sok sportolóhoz hasonlóan a felkészülés nekem sem a kedvencem, de tisztában vagyok azzal, hogy fontos ez az időszak a profi sportban. A munkát kis túlzással az alapoktól kezdtük, például jelenleg olyan gyakorlatokat végzünk, amelyekkel a labdabiztonságot hozhatjuk vissza, emellett az erőnlétünket fejlesztjük.

„Több fiatal tehetség csatlakozott a keretünkhöz, róluk csak pozitívumokat tudok mondani.”

Tar Kristóf és Veres Bence akár már a következő szezonban fontos szerepet tölthet be a csapatban. Ugyan a bajnoki rajtig még két szűk hónap van hátra, ennek ellenére várom már a tétmeccseket. A nyáron kulcsemberek távoztak tőlünk, emellett az ellenfeleink jól erősítettek, így nehéz dolgunk lesz, ettől függetlenül szeretnénk kiharcolni a bennmaradást – nyilatkozta Imre Tibor.

A 22 éves röplabdázó a szünet nem a láblógatásról szólt, hiszen F. Nagy Bencével strandröplabda-tornákon szerepelt. – A Hajdú-Bihar Megyei Strandröplabda Bajnokságon és a hajdúnánási viadal több állomásán is szép eredményeket értünk el. Meccsről meccsre egyre jobb összhang alakult ki közöttünk, így valószínűleg jövőre újra közösen indulunk a megmérettetéseken. Hasznos volt a strandröpi, hiszen adott egy jó alapot, emiatt nem a nulláról kezdtem el a felkészülést. A sikerekből pedig kellő motivációt meríthetek a munkához – zárta mondandóját Imre Tibor.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában