Kézilabda

2021.07.15. 12:28

DVSC Schaeffler: eddig minden szép és jó

Planéta Szimonetta és Korsós Dorina is komoly tervekkel érkezett a cívisvárosba.

Fotó: Napló-archív

Javában tart a DVSC Schaeffler kézilabdázóinak kilenchetesre tervezett felkészülése. A piros-fehérek a gyakorlás első periódusát a Hódos Imre Rendezvénycsarnok felújításának újabb szakasza, majd az U19-es női kosárlabda-világbajnokság miatt a DESOK-ban végzik. Az új szakvezető, a Vácról érkezett Szilágyi Zoltán vezényelte edzéseken természetesen – a juniorválogatottnál lévő Vámos Míra kivételével – ott vannak az új igazolások is: azaz a brazil válogatott jobbszélső Mariana Costa, a fehérorosz válogatott balátlövő Karina Jezsikava, az irányító-átlövő Szabó Nina, a háromszoros válogatott balszélső Korsós Dorina, valamint az 53-szoros válogatott jobb­átlövő Planéta Szimonetta. A Hajdú-bihari Napló utóbbi kettőt szólaltatta meg, miként érzik magukat Debrecenben.

Planéta Szimonetta | Fotó: Nemzeti Sport-archív

Elkerüljék a sérülések

– Örülök, hogy itt lehetek, annak idején gyakorlatilag egy nap gondolkodás után rábólintottam a Loki megkeresésére. Nagyon szeretnék segíteni a gárdának és visszajönni arra a szintre, ahol a sérüléseim előtt tartottam. Pár napja kezdtünk, mindenki kedves, segítőkész, a stáb profi, látszik, hogy jó helyre kerültem. Biztos vagyok benne, remek csapatunk lesz. Mindenki motivált, és várom, hogy megmutassuk, mire vagyunk képesek. Szeretném, ha a lehető legmesszebb jutnánk az Európa-kupában, illetve minél jobban szerepelnénk a bajnokságban. A lányok meséltek már néhány dolgot a korábbi felkészülésekről, igaz, hogy most történtek cserék a stábban, de biztos vagyok benne, hogy kemény hetek elé nézünk, hiszen egy hosszú szezonra kell felkészíteni a csapatot. A lényeg, hogy topon legyünk, mire kezdődik a szezon, és elkerüljenek minket a sérülések – fogalmazta meg kívánságát a Szimó becenévre hallgató 27 esztendős jobbátlövő.

Végre magyar a nyelv

A Bundesligából érkezett Korsós Dorina korábbról háromszoros BL-győztesnek mondhatja magát a Győrrel, a nemzetközi kupatapasztalata sokat érhet majd az Európa-kupában, hiszen a szélső reményei szerint minimum a csoportkörben ott lesz majd a Debrecen.

– Jó volt a nyári szünet után labdát fogni, lőni és megismerni a lányokat közelebbről a pályán – ismerte el a többiek által Korsónak hívott játékos. – Sokat köszönhetek a Metzingennek, de szerettem volna feljebb lépni. Az NB I. erősebb bajnokság, és a családomhoz is sokkal közelebb vagyok. Eddig nem volt másabb az edzés a németországiakhoz képest, a legnagyobb különbség az, hogy nem kellett erősen koncentrálnom ahhoz, hogy megértsem a feladatokat, hiszen a magyar nyelvet használjuk a tréningeken. Eddig könnyen ment a beilleszkedés, Planéta Szimonettával, Hornyák Dórával és Csapó Kyrával együtt játszottam Győrben, de a többiekkel is egyre jobban összecsiszolódom – nyilatkozta a 25 éves játékos.

Egy párharcra a csoportkörtől

A napokban az is eldőlt, hogy a DVSC a selejtező harmadik körében kiemeltként csatlakozik az EHF Európa-liga mezőnyéhez, a forduló sorsolása kedden 11 órától lesz, amit az EHF YouTube- és Facebook-oldalán élőben közvetít majd.

MSZ

A DVSC Schaeffler felkészülési mérkőzései

Július 23., péntek, 15.30, DESOK

DVSC Schaeffler–Nagybánya

Július 30., péntek, 16 óra, Mátraháza

FTC/MTK–DVSC Schaeffler

Augusztus 6., péntek, 15.30, DESOK

DVSC Schaeffler–Békéscsaba

Augusztus 11., szerda, 16 óra, Budapest

FTC/MTK–DVSC Schaeffler

Augusztus 13., péntek, 15.30, Nyíradony

Kisvárda–DVSC Schaeffler

Augusztus 20–21., Nagyvárad, nemzetközi torna

Nagybánya–DVSC Schaeffler

CSM Bukarest–DVSC Schaeffler

Augusztus 27., péntek, 15.30, Hódos

DVSC Schaeffler–MTK

Szeptember 2., csütörtök, 16 óra

Kisvárda–DVSC Schaeffler

Borítókép: Korsós Dorina nagy lelkesedéssel vetette bele magát a munkába

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában