Ezzel végleges a keret

2021.07.07. 12:52

Brazil játékossal erősített a DEAC férfi futsalcsapata

A Debreceni Egyetem együtteséhez igazoló Rodrigo először kóstol bele a légióséletbe.

Forrás: deac.hu

Ahogy arra számítani lehetett, nem volt óriási jövés-menés a DEAC férfi futsalcsapatánál. Ez nem is okozott hatalmas meglepetést, hiszen Elek Gergő tanítványai a negyedik helyen zártak az NB I.-ben, ami a klub életében a legkiemelkedőbb produkció. Érkezési oldalon eddig Harmati Tamás és Vass Ottó neve szerepelt, most a lista a brazil Rodrigóval válik teljessé. A 21 esztendős dél-amerikai játékos mostanáig csak hazájában játszott, legutóbbi állomáshelye a Siqueira Campos Pro Tork Futsal volt – olvasható a deac.hu-n.

– Ez az év eddig nagyon eseménydús számomra, hiszen megszületett a kislányom, most pedig új fejezet kezdődik a pályafutásomban. Mielőtt elfogadtam a DEAC ajánlatát, természetesen beszélgettem Thiagóval, aki csupa jót mondott a klubról. Azért megyek Debrecenbe, hogy minél fényesebb eredményt érjek el a csapattársaimmal.

„Azzal is tisztában vagyok, hogy a vezetőség nagy terveket szövöget, ami ugyancsak motiválóan hatott rám.”

Kiváló lehetőség lesz ez nekem abból a szempontból is, hogy még érettebb játékossá válhatok. Hogy mik az erősségeim? A helyzeteim zömét gólra váltom, emellett igyekszem remek passzokkal kiszolgálni a csapattársaimat – nyilatkozta az új szerzemény, aki hozzátette, már informálódott a cívisvárosról és a magyar kultúráról is.

Rodrigo leigazolásával véglegesnek tekinthető a DEAC kerete. Ahogy az már korábban kiderült, Tóth Attila máshol folytatja a karrierjét, mellette Szabó Lajosra, Kántor Tamásra és Sánta Attilára sem számíthat Elek Gergő vezetőedző a következő idényben.

Az együttes július 12-én kezdi meg a felkészülést a bajnokságra, amely augusztusban kezdődik.

Nyári játékosmozgás:

Érkezők: Harmati Tamás, Vass Ottó, Rodrigo, Serestyén Szabolcs (az ifiből került fel)

Távozók: Kántor Tamás, Sánta Attila, Szabó Lajos, Tóth Attila

A DEAC kerete a 2021/2022-es szezonban:

Kapusok: Dobi Attila, Krajcsi Bence, Tóth Benedek.

Mezőnyjátékosok: Berecz Rafael, Faragó Lajos, Figeczki Ágoston, Harmati Tamás, Rácz Zsolt, Rodrigo, Serestyén Szabolcs, Siska Gergő, Szentes-Bíró Tamás (csapatkapitány), Szabó Ábel, Thiago, Vass Ottó.

Vezetőedző: Elek Gergő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában