Kinevezés

2021.06.25. 15:30

Szűcs János lesz a Loki második csapatának vezetőedzője

Eddig a Debreceni Labdarúgó Akadémia U17-es együttesét irányította.

Forrás: dvsc.hu

Fotó: Picasa

Edzőváltáson esett át a DVSC második csapata, amely az NB III.-as küzdelemsorozat előző kiírásában sokáig a kiesés ellen harcolt, ám a bajnokság utolsó előtti fordulójában bebiztosította harmadosztályban való maradását. A szezon végeztével távozott Igor Bogdanovics vezetőedző, akinek helyét a Debreceni Labdarúgó Akadémia U17-es csapatának edzője, Szűcs János vette át – írja a dvsc.hu.

– Megtisztelő a felkérés, ami azt mutatja, hogy a vezetőség elégedett az eddigi munkámmal, és bíznak bennem a jövőben is– fogalmazott Szűcs János. – Erre a feladatra is úgy tekintek, mint minden eddigi csapatomnál. Arra törekszem, hogy a játékosokból kihozzam a maximumot, és általuk én is még tovább fejlődjek. Dolgoztam már felnőttcsapattal, így nem lesz idegen ez a szerepkör számomra.

Szűcs János elmondta, elsődleges céljuk az lesz, mint az utánpótlásban. – Az a legfontosabb, hogy a játékosokat hatékonyan képezzük és fejlesszük, ezáltal minél közelebb kerüljenek a DVSC felnőttcsapatához. Természetesen az is célunk, hogy olyan szervezett, élvezhető játékot nyújtsunk, ami eredményességgel is párosul.

Szűcs János és Máté Péter dolgozik tehát tovább az NB III.-as együttesnél, amely június 28-án kezdi meg a felkészülést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában