korszerű sportlétesítmény

2021.06.07. 15:11

A járványhelyzet miatt hosszú ideig zárva volt, de már látogatható a sárándi sporttelep

Nem tétlenkedett a sárándi önkormányzat az elmúlt időszakban sem: ugyan a járványügyi helyzet sok akadályt állított a település vezetői elé, az elmúlt hónapokban lényeges fejlesztéseket valósítottak meg a helyi sporttelepen.

– Ezen a területen korábban épült kondipark és filagória, valamint az ott található faházakat korszerűsítettük. A beruházások folytatódtak, most térköveztünk, építettünk színpadot, kemencét, játszóteret, drótkötélpályát, szalonnasütőt, áthelyeztük a fitneszparkot, telepítettünk egy fürdődézsát, és wifit építettünk ki – mondta Dézsi András. Sáránd polgármestere szerint a korszerű komplexum adta lehetőségeket nem csak a településen élők élvezhetik, előny a környékbeli lakóknak is.

Dézsi András polgármester szerint a beruházás előny Sárándnak és a környező településeknek egyaránt | Fotó: Napló-archív

Rendezvények, táborok

A fejlesztésnek köszönhetően turisztikai célponttá válhat Sáránd, de a polgármester hangsúlyozta, a cél a falusi turizmus kiépítése. – A korszerű technológiákat természetesen magunk is betelepítettük, de mindenképpen szeretnénk megőrizni azt az atmoszférát, azt a nyugalmat, amit egy falusi környezet teremt. A cél, hogy rendezvények otthona lehessen ez a terület. Több kisebb eseménnyel készülünk, a terveink szerint már nyáron lesznek a pályán koncertek, előadások, és táborokat is szerveznénk. Most még nem készülünk nagyobb rendezvényre, ennek többek között az óvatosság az oka, hiszen nem árt elővigyázatossággal döntést hozni a jelenlegi járványhelyzetben, de azért sem, mert a rendezvények látogathatósága többnyire védettségi igazolványhoz van kötve, mi pedig nem kívánunk különbséget tenni a lakosság körében. A terület sokszínű kihasználására törekszünk, de türelemmel kivárjuk azt az időszakot, amikor nem jelent már semmiféle problémát a rendezvények szervezése – tette hozzá.

BBI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában