Megérte a sok munka

2021.04.12. 21:54

Kiváló helyezéseket értek el a DEAC cheerleaderei

Vasárnap a Debreceni Egyetem pomponlányai két versenyen is részt vettek senior freestyle pom team kategóriában, és mindkettőn remekül teljesítettek.

Fotó: deac.hu

A debreceni lányok délelőtt az ELTE Spring Open országos bajnokságon mutathatták be koreográfiájukat, amivel a második helyen sikerült végezniük a megérdemelten győztes Eötvös Loránd Tudományegyetem együttese mögött – írja a deac.hu.

„Évek óta nem kaptunk ilyen magas pontszámot és ilyen kedves szavakat a pontozói lapokon, ami óriási megtiszteltetés volt, főleg úgy, hogy a zsűritagok között tisztelhettük a sportág amerikai bíróját, Tony Hodges-t is – számolt be a DEAC Cheerleaders vezetőedzője, Ócs Adrienn.

Fotó: deac.hu

A pozitív visszacsatolás megadta a löketet a délutáni MEFOB-ra. Ezen a versenyen évek óta a felsőoktatási intézmények vesznek részt cheerleading és performance cheerleading szakágban.

A debreceniek újult erővel, immár a hibákat kiküszöbölve álltak ismét a zsűri elé az Eszterházy Károly Egyetem csapata ellen. Az EKE pomponosai évek óta maguk mögé parancsolják a DEAC lányait, ám ezúttal másképpen alakult: az aranyérmet a debreceniek nyakába akasztották.

„Mondanom sem kell, milyen érzés volt és mekkora boldogságot jelentett számunkra, amikor meghallottuk, hogy a DEAC Cheerleaders végzett az első helyen – tekintett vissza az örömteli pillanatokra Ócs Adrienn. – Potyogni kezdtek a könnyeim, mérhetetlen büszkeség töltött el. Körbenéztem a csapattársaimon, a barátnőimen, a kis családomon és mindenki sírt az örömtől. Szavak nélkül is ugyanarra gondoltunk: hogy több mint fél év munkája, szorgalma, kitartása, az a rengeteg edzés, a lila foltos térdek és a sebes lábfejek mind meghozták a gyümölcsüket. Szavakba sem tudom önteni, mennyit jelent ez az aranyérem a csapatnak, és nekem is mekkora megtiszteltetés, hiszen ez a második évem edzőként, és a második versenykoreográfiám” – zárta a csapat edzője.

Fotó: deac.hu

A DEAC cheerleaderei nem állnak meg, folytatják a felkészülést, hiszen május 22-én újabb versenyen, a Cheerstars magyar bajnokságon indulnak. Ez egy rendkívül fontos megmérettetés, hiszen itt lesz lehetőség megszerezni a kvalifikációt a 2021-es olaszországi Európa-bajnokságra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában