Az eredmény megéri a sok áldozatot

A debreceni sportrajongók mindig is szerették követni a felbukkanó ifjú tehetségek pályáját, szerencsére az egyesületek bőven el is látják a várost ilyen fiatal feltörekvő versenyzőkkel. A Csernyánszki családban pedig rögtön két tinédzser is akad, akikre érdemes odafigyelni. Csernyánszki Liliána, a DVSC kézilabdacsapatának irányítója az idei szezonban mutatkozott be a felnőttek között. Öccse, Csernyánszki Balázs a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola utánpótlás tollaslabdázója, többek között országos bajnoki harmadik U13-as korosztályban. A Hajdú-bihari Napló a két ifjú sportolóval és édesanyjukkal, Csernyánszkiné Kovács Mónikával beszélgetett.

Egyértelmű volt, hogy sportolni fognak a gyerekek?

Cs. K. M.: Mi a férjemmel szolnokiak vagyunk, és mind a ketten röplabdáztunk annak idején. Aztán mivel mind a két gyerek nagyon mozgékony volt, ezért egyértelműnek tekintettük, hogy ők is sportolni fognak valamit. Elsőként úszni vittük el őket, a többivel meg úgy voltunk, hogy majd kialakul.

„Lili és Bali is kipróbáltak vagy háromféle sportágat, mire ráakadtak a nekik valóra.”

Balázs, hogy találtál rá a tollasra?

Cs. B.: Eleinte szertornáztam három évig, aztán úsztam, de kipróbáltam a focit és az atlétikát is, viszont egyik sem tetszett igazán. A tollast nyolc-kilenc éves koromban kezdtem a Kölcsey Ferenc Református Gyakorlóiskolában, ahol azóta is tanulok. Mester József tartott edzéseket nulladik órában hetente kétszer, és kíváncsi voltam rá, ezért elkezdtem járni. Azért tetszett meg, mert szeretem, ha magamra vagyok utalva, ha elrontom, akkor nem más a hibás érte, hanem én, és nekem kell kijavítanom. Viszont a sikernél is tudom, hogy azt én értem el.

Lili, hogy jött a kézilabda?

CS. L.: Előtte mazsoretteztem és úsztam is, aztán nagycsoportos koromban elmentünk egy Oláh Gábor utcai sportágválasztóra, ahol kipróbáltam a kézilabdát. Csapó Erika néni volt ott akkor, aki javasolta, hogy menjek el egy edzésre, és nézzem meg, hogy milyen. Aztán ott ragadtam. Én más vagyok, mint Bali, nekem szükségem van arra, hogy együtt legyünk a többiekkel, és biztassuk egymást. Jó érzés a csapattársakkal megosztani az élményeket, tudva azt, hogy mindenki hozzátett valamit.

Hogy lehet a tanulást és a versenysportot összeegyeztetni?

Cs. L.: Ahhoz, hogy ez a kettő menjen egymás mellett, nagy kitartásra és szorgalomra van szükség, áldozatokat kell hozni, mert a sulin és a kézin kívül másra nem nagyon jut idő. Persze amikor csak tudjuk, meglátogatjuk a nagyszülőket, de például barátaim is „csak” az iskolából és a csapatból vannak. Jelenleg a Tóth Árpád Gimnázium biológia–kémia tagozatán tanulok, ahol szerencsére támogatnak, a tanáraim és az osztálytársaim is nagyon sokat segítenek. A utolsó órákról általában elengednek, ha reggeli edzés van, akkor az elsőkről is. Sőt többször előfordult már az ifiben és a serdülőben is, hogy hétköznap volt meccsünk, olyankor meg egész napokat is hiányoztam, de soha nem volt belőle gond.

Cs. B.: Engem is támogatnak az iskolában, többnapos versenyeket követően nem kérnek számon, hagynak időt, hogy bepótoljam a lemaradásomat. Cserébe az egyesületnél is fontosnak tartják a tanulást, ha egy témazáróra készülünk, akkor egy-egy edzésről elengednek, hogy minél jobban fel tudjak rá készülni.

A szülőkre mekkora feladatot ró két rendszeresen sportoló gyermek, hogy működik a családi logisztika?

Cs. K. M.: Amíg mind a ketten a Kölcseybe jártak, addig reggel együtt vittük őket. Aztán délután mentünk Lilivel edzésre, illetve ha én vagy a férjem, Balázs nem értünk oda, akkor a szüleim, akik nagyon sokat segítettek.

„De bizony, amikor délután 5-6 körül kezdődött egy tréning, akkor még vagy két órát ott ültem, és csak utána este értünk haza. De ez ilyen, ezzel jár.”

Szerencsére Balinak nagyon sokáig az iskolában voltak a foglalkozásai, vagy ha nem, akkor az edző el tudta őt vinni. Mostanában, hogy már önállóan járnak és intézik a dolgaikat, azért könnyebb a helyzetünk.

Rendszeresen kilátogatnak a gyerekek meccseire, versenyeire?

Cs. K. M.: Általában Balázs nem szerette, hogy menjünk, amikor játszik, mert én mindig nagyon izgulok, és szurkolok nekik. A tollas viszont nem olyan, mint a kézilabda, ott nem szokás, ezt el kellett fogadnunk. Azt is meg tudtuk oldani szerencsére, ha ütközött kettejük meccse, mert Lili általában ment a csapattal, mi meg vittük Balit, aztán egy ideje már ők is közösen utaznak. ­Illetve azt hozzá kell tenni, hogy más a helyzet kettőjüknél. Lilinek van egy meccse, az tart másfél óráig, és jöhetsz haza. Baliéknál egész napos kupák vannak, ahol ugyan több mérkőzése is van, de játszik 10-15 percet, aztán két órát várni kell, hogy majd megint ő kerüljön sorra.

Cs. B.: Sokszor előfordul, hogy az előre betervezett program megcsúszik, és én még el tudok beszélgetni a csapattársaimmal, de anyáék tényleg csak ott ülnek, és nem tudnak mit csinálni.

Ha jut rá idő, akkor mentek egymásnak szurkolni?

Cs. L.: Nagyon szeretnék menni Bali meccseire, de ha mi nem játszunk éppen, akkor viszont tanulnom kell. Egyébként ha ott vagyok, akkor nekem is nehéz megállnom, hogy ne kiabáljak. Ahhoz vagyok szokva, ha gólt lő a csapatunk, akkor felugrunk és ordítunk. Ha Bali pontot szerez, akkor ugyanezt csinálnám legszívesebben, de nem lehet.

Cs. B.: Régebben többet tudtam menni Lili meccseire, akkor jött az egész család, sőt, a többi lánynak is jöttek a szülei, testvérei, és úgy szurkoltunk közösen. Mostanában már nem nagyon tudok sajnos, mert általában versenyünk van, vagy én is tanulok.

Ha nagy ritkán nincs se iskola, se edzés és se meccs, akkor mi a program?

Cs. L.: Ha jó az idő, akkor lent vagyunk az udvaron, vagy kimegyünk Hajdúszoboszlóra, ahol van egy kis nyaralónk. Ha rossz az idő, akkor társasozunk, kártyázunk, vagy Xboxon játszunk egymással. Amennyiben van rá lehetőség, akkor pedig megyünk Szolnokra mamáékhoz és az unokatesókhoz.

Cs. B.: Nagy ritkán előfordul, hogy már nagyon fáradtak vagyunk, és már nem tudunk mit kezdeni magunkkal, akkor Lili telefonozik, én meg a számítógépen játszom egy kicsit.

A sporttal kapcsolatban szoktatok egymásnak tanácsokat adni?

Cs. L.: Szeretem Bali véleményét kikérni a meccsek után, mert ami először az eszébe jut, azt kimondja. Ha úgy látta, hogy nem játszottam jól, akkor nem kertel, és megmondja.

Cs. B.: Ő is tudja, hogy ha nem ment neki az adott mérkőzésen, ezért vagyok úgy vele, hogy én is elmondom, hogy mit láttam. Persze, ha nagyon el van keseredve, akkor inkább megpróbálom felvidítani, elterelni a gondolatait. De ez fordítva is működik. Általában megbeszéljük, hogy szerintünk a másik mit rontott el, és később hogyan lehetne ezen javítani.

Cs. K. M.: Rengeteget beszélnek egymással. Este lefekvés után is csak azt hallom, hogy folyamatosan megy a duruzsolás. Persze nem gond ez, hiszen egész nap külön vannak, és olyankor van idő kicsit csevegni.

Ki ért jobban a másik sportágához?

Cs. B.: Őszintén, nem tudnám felsorolni Lili mindegyik csapattársát.

Cs. L.: Az lehet, de talán Bali jobban képben van a kézivel. Én tényleg azt hittem, hogy a tollasban csak úgy ütögetnek. Amikor egyszer odaálltam, hogy akkor próbáljuk ki, szerintem kettőt sem tudtam visszaadni. Nem is gondoltam, hogy van például lecsapás.

Előfordulnak esetleg viták?

Cs. K. M.: Balázsnak még nem kell annyit tanulnia, ezért általában hamarabb is végez vele. Utána viszont unatkozik, és elkezdi piszkálni Lilit, aztán ebből lehet egy kis veszekedés.

Cs. B.: Folyamatosan tanul, én meg rég megvagyok, és már csinálnék valamit.

Cs. K. M.: De egyébként nagyon jó testvérek. Ha a másik későn ér haza meccsről vagy versenyről, akkor is mindig megvárják egymást.

Édesanyaként hogyan éli azt meg, hogy a gyermekeinek a tanulás mellett jóval kevesebb szabadideje van, mint kortársaiknak?

Cs. K. M.: Sokszor azért is mentünk Lilivel is, hogy együtt legyünk. Még ha meccse is van, de legalább az úton tudtunk beszélgetni, mert tényleg nem könnyű. Néha belegondolok, hogy hamarosan 18 éves lesz, és mindjárt elköltözik, pedig még csak most született. Már a nyaraink sincsenek úgy meg, hiszen a válogatottak miatt mind a ketten távol vannak legalább egy hónapot. Ha tudjuk, hogy jön egy kis szünet, akkor már előre úgy tervezzük a programot, hogy minél többet legyünk együtt.

Nektek megéri az, hogy amíg a többieknek két és fél hónap nyári szünete van, addig nektek csupán két hét?

Cs. B.: Abszolút megéri. Utána meglátszik a versenyeken a sok munka, jobban megy a játék, és kárpótol azért, hogy alapozással ment el a nyár. Illetve nagyon jó a társaság, amiben vagyunk.

Cs. L.: Minden kifizetődik. Amikor a felnőttcsapatban gólt szerzek, győz a Loki, és ennek az egésznek én is a részese lehetek, olyankor eszébe sem jut az embernek, hogy vajon a többiek mit csinálhatnak, amíg nekünk edzésünk van. Persze volt már olyan, aki kérdezte tőlünk, hogy miért csináljuk ezt, de nincs is ezzel gond, ők máshogy látják, mint mi.

Bakos Attila

Névjegy: Csernyánszki Balázs

Született: Debrecen, 2007. július 22.

Sportág: tollaslabda

Egyesület: Debreceni Sportcentrum-Sportiskola

Eddigi eredmények:

U13 OB 3. hely (2019)

11. Medvode Forza Cup (Szlovénia) 2. hely

Névjegy: Csernyánszki Liliána

Született: Debrecen, 2004. augusztus 25.

Sportág: kézilabda

Egyesület: Debreceni VSC

Eddigi eredmények:

I. DVSC Kézilabda Akadémia Torna: gólkirálynő (ifjúsági korosztályban)

I. helyezés a szczyrki Olimpiai Reménységek Versenyén a serdülőválogatottal

Első felnőttmérkőzés 2020. szeptember 16. Érd–DVSC-Schaeffler 24–31

Borítókép: Csernyánszkiné Kovács Mónika (középen), Csernyánszki Liliána (jobbra) és Csernyánszki Balázs közösen veszik az akadályokat