megye I.

2021.02.06. 11:58

Őszintén beszélt az elnök a sámsoni problémákról

Szegedi Szabolcs hajdúsámsoni klubelnök kendőzetlenül beszélt a fiatalok hozzáállásáról és a sámsoni jövőképről.

Fotó: Napló-archív

Érdekes a helyzet a labdarúgó megyei I. osztályban, hiszen a tavaszi szezon majd csak február 20-án indul, ám a koronavírus miatt őszről elhalasztott mérkőzések pótlását már elkezdték. A hétvégén 6 mérkőzésre is sor kerül, melyeket még november második felében kellett volna lejátszaniuk az érintetteknek. A Hajdú-bihari Napló ezúttal Hajdúsámsonban érdeklődött az őszi teljesítményről, illetve a tavaszt illető várakozásokról.

„A fiatalokra már nem lehet számítani, sokan megbízhatatlanok”

– kezdte lapunknak első, meglepő gondolatát Szegedi Szabolcs, a Hajdúsámson TTISZE elnöke az ősszel kapcsolatban. – Történt olyan, hogy meccsnapon mondta le egy-egy játékos a részvételt különböző indokokra hivatkozva – emlékezett vissza. A 10 éve elnökként funkcionáló szakember azt is elmondta, volt olyan, hogy valaki az esőre hivatkozott, más a hidegre, de olyan is akadt, aki az idősebb játékosok ,,piszkálását” nem bírta, megsértődött. – A mai fiatalok rendkívül érzékenyek, bezzeg más emberre nem gondolnak. Sokszor annyin múlott egy-egy győzelmünk, hogy kevesen voltunk, nem volt merítési lehetőségünk. A középmezőnyhöz tartoznánk, ha nem hiányozna hétről hétre 3-4 meghatározó focistánk – foglalta össze gondolatait az elnök.

Szegedi Szabolcs | Fotó: Szegedi Szabolcs-archív

Jelenleg a 13. helyen áll a Hajdúsámson a 16 csapatos bajnokságban, s pár pontra vannak a kieső zónától. – Kiesési gondjaink nemigen lesznek. A tavasszal számítok 5-6 győzelemre azért a részünkről – gondolt előre Szegedi Szabolcs, aki elmondta, hogy természetesen nem a legutóbbi Sárrétudvari, vagy a most szombaton következő Hajdúszoboszló elleni meccsből kell kiindulni velük kapcsolatban senkinek. – Amikor a bajnokság két topfavoritja ellen kell pályára lépnünk, akkor mi azt felkészülési mérkőzésnek tekintjük, nem tehetünk mást, sokkal előttünk járnak – mondta. Apropó felkészülés, mi is a helyzet ezen a téren Hajdúsámsonban? – A téli átállás jól sikerült a számunkra, nem volt játékosmozgás, de ez nálunk nem is igen jellemző. Én úgy tartom, hogy az amatőr focit – márpedig ez az – szeretetből kell csinálni, s nem a pénzért! Olyan labdarúgóra nekünk nincs pénzünk, aki csak nagy összegért hajlandó eljönni játszani, inkább építünk a helyi erőre, már amennyire lehet – zárta gondolatait a sámsoni vezető.

Palánki István

Rangadók lent is, fent is

A 15. fordulóban elmaradt 6 meccset pótolják a hétvégén. A Hajdúsámson a Hajdúszoboszlóval mérkőzik meg a fürdővárosban szombaton 13 órától. Szintén ebben az időben igazi kiesési rangadónak számít a legutóbb már életjeleket mutató Hajdúböszörmény és a DEAC II. csatája, mely kétségtelenül az egyik legjobban várt hétvégi összecsapások közé sorolandó. Ugyancsak nagy derbi van kilátásban Vámospércsen, ahol a 11. helyen lévő Bocskai SE fogadja a 8. helyen álló Berettyóújfalut, mely a bajnokság egyik legerősebb csapatával, a Balmazújvárosi FC-vel ikszelt a legutóbb. A tavalyi bajnok Monostorpályi együttese pedig szintén szombaton 13 órától fogadja a Püspökladányt, méghozzá a balmazújvárosi Edzőcentrumban.

Ha pedig Balmazújváros: Németi János csapata vasárnap 13 órától a Városi Stadionban látja vendégül a Sárrétudvari gárdáját, mely mérkőzés egyértelműen a forduló rangadójának számít.

Megyei I. osztály, 15. forduló (elhalasztott mérk.)

Szombat (13.00)

Hajdúsámson–Hajdúszoboszló

Monostorpályi–Püspökladány

Bocskai SE–BUSE

Hajdúböszörmény–DEAC II.

Hajdúnánás–Kaba

Vasárnap (13.00)

Balmazújváros–Sárrétudvari

Borítókép: Szabó Balázs (kékben) és a Hajdúsámson hét napon belül meccsel az első két helyezettel

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában