deac

2020.12.25. 13:44

Új célt tűztek ki a debreceni futsalosok

Elek Gergő vezetőedző szerint a Debreceni Egyetem csapatának olyan játékosai vannak, akik egymásért is küzdenek.

Fotó: deac.hu

Az egyetem férfi futsalosai már szenteste előtt egy nappal megajándékozták a DEAC-szurkolókat a Kecskemét legyőzésével, emlékeztet a klub hivatalos honlapja. A szerb és román válogatott légiósokat felvonultató kecskemétiek nem igazán találtak ellenszert a Debrecen játékára. Az első félidőben kétgólos fórra tett szert a DEAC, amit a lefújásig meg tudtak duplázni. A 4-0-s diadalt követően az egyetemisták a negyedik pozícióból várhatják a folytatást.

„Egyénileg és csapatként egyaránt remekül játszottunk. A védekezésünk kilencven százalékban jól működött, bár néhány hiba azért becsúszott. Támadásban viszonylag kevés labdát adtunk el, de amikor ez megtörtént, vissza tudtunk zárni. A felsőház gyakorlatilag megvan, most már az a célunk, hogy minél előkelőbb helyen kerüljünk be oda” – mondta Elek Gergő vezetőedző a klubhonlapnak.

A gólgyártást Szabó Lajos indította el a hatodik percben, ekkor Thiago passzát követően bombázott Tombácz Róbert kapujába.

„Az volt a tervünk, hogy minél hamarabb szerezzük meg a vezetést. Szerintem nagy lökést adott a csapatnak a találatom. Felvettük az ellenféllel a kesztyűt, és szerencsére mi jöttünk ki győztesen a meccsből”

– összegzett a 19 esztendős futsalos.

Az együttes ebben az idényben parádés teljesítményt nyújt az NB I.-ben: nyolc diadal mellett csupán négy vereség „csúfítja” a mérleget. Azt is hozzá kell tenni, hogy csak a Haladás (kétszer is), a Berettyóújfalu és a Veszprém tudta őket két vállra fektetni. A vezetőedző úgy véli, az átigazolásokból sokat tudtak profitálni.

„Elégedett vagyok az erősítésekkel. Olyan játékosok érkeztek hozzánk, akik kötődnek a DEAC-hoz. Siska Gergő és Sánta Attila itt kezdte a pályafutását, Faragó Lali és Thiago pedig visszatért. Az igazolások során arra figyeltem, hogy az öltöző is rendben legyen, vagyis nem egyéniségekre, hanem csapatra volt szükség. A keretünk tagjai a pályán kívül is jóban vannak egymással, így egymásért is küzdenek a meccseken. A srácok szerencsére még mindig vevők a munkára. Jövőre meg kell tartani ezeket a fiúkat, hogy még előrébb tudjunk lépni” – hangsúlyozta Elek Gergő.

A tréner rövid pihenőt adott a tanítványainak, a munka január 4-én folytatódik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában