Labdarúgó NB II.

2020.12.06. 21:43

Szélviharos győzelmet aratott a Loki

Egy fordulatos, gólgazdag találkozón sikerült a Lokinak idegenben megvernie az üldözőjét.

20201018 Debrecen DVSC-Dorogi FC NB II 12. forduló bajnoki labdarúgó mérkőzés. Fotó: Kovács Péter KP Hajdú-bihari Napló Képen: DZSUDZSÁK BALÁZS, FERENCZI JÁNOS

Fotó: Napló-archív

A Merkantil Bank Liga 20. fordulójában a listavezető Debreceni VSC a Budaörs vendége volt Tatabányán, a Grosics Gyula Stadionban. A játéknap előtt három ponttal vezette a Loki a tabellát a Pest megyei gárda előtt, úgyhogy hatalmas téttel bíró összecsapásra készültek a felek.

Bekezdtek

A vasárnap este 19 óra 30 perckor kezdődő találkozó során kifejezetten erős szél fújt, ami többször be is csapta a játékosokat. Nem mondhatni, hogy óvatosan kezdtek volna a csapatok. A hatodik percben Pethő kapott egy indítást, és szenzációsan emelte át a labdát a kissé kimozduló Gróf felett a hálóba. A középkezdésből viszont szinte azonnal egyenlítettek a vendégek, Ferenczi passzolt középre bal szélről, amit Szécsi lőtt közelről a kapuba. 1–1. Az első negyedóra végén rövid időn belül kétszer is ígéretes helyről végzett el szabadrúgást a Budaörs, az első a felső lécet súrolva hagyta el játékteret. A másodiknál viszont Nyári lőtte ki remekül ballal a jobb felső sarkot, így ismét vezetést szerzett a hazai gárda. 2–1. Hiába a zárt kapuk, néhány lelkes budaörsi szurkoló a kerítésen kívülről buzdította övéit, ráadásul este 8 órát követően is.

A Debrecen többet birtokolta ezek után a labdát, de igazán nagy helyzetet nem tudtak kialakítani. A 35. percben viszont Szécsi kapott egy labdát a tizenhatoson belül, de Petneházi szabálytalankodott vele szemben, így büntetőt ítélt Pillók Ádám játékvezető. Bódi Ádám helyezte a tizenegyes pontra a labdát, majd laposan a kapu jobb oldalába lőtt, ezzel ismét egyenlített a Loki. 2–2. A félidő hátralevő részére kicsit megnyugodott a találkozó, így döntetlennel vonult szünetre a két gárda.

Összejött a fordítás

A második játékrész nem kezdődött akkora tűzijátékkal, mint az első, nagyjából abban a tempóban folytatódott, ahogy az előző véget ért. Többnyire a Loki birtokolta a labdát, de a budaörsi futballisták is igyekezték megbecsülni azt, ha hozzájuk került. A 65. percben ért góllá a cívisvárosiak fölénye, ekkor Ferenczi bal oldali beívelése után Bódi elé került a labda, aki kisodródva ugyan, de ballal nagyon szépen a hosszú felső sarokba lőtt. A mérkőzésen először szerzett vezetést a Loki. 2–3.

A hazai gárda azonban nem adta fel, és a csereként beállt Csiki révén a 76. minutumban ismét nagyszerű gólt szerezve egyenlített. 3–3. De perceken belül megint jött a vendég válasz, Dzsudzsák ívelt a tizenhatoson belülre egy szabadrúgást, amit a magára hagyott Szatmári fejelt a budaörsiek hálójába. 3–4. Az utolsó percekre úgy tűnt, hogy a Pest megyei alakulat labdarúgóinak elfogyott az erejük, nem tudtak olyan intenzitással támadni, hogy valódi veszélyt alakítsanak ki a DVSC kapuja előtt. Így egy rendkívül fordulatos meccsen nagyon fontos idegenbeli győzelmet aratott a Loki.

Bakos Attila

Budaörsi SC–Debreceni VSC 3–4 (2–2)

Tatabánya, Grosics Gyula Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Pillók Ádám (Aradi József, Kulman Tamás).

Budaörs: Kovács P. – Menyhárt, Kékesi, Fényes, Zeke – Molnár Cs, Petneházi, Nyári, Sajbán (Petró 84.) – Halmai (Csiki 46.) Á., Pethő (Molnár T. 65.). Vezetőedző: Márkus Tibor.

Debrecen: Gróf – Kinyik, Szatmári Cs., Pávkovics, Ferenczi J. (Korhut 88.) – Szécsi (Sós 88.), Baráth P., Bódi, Dzsudzsák (Haris 80.) – Tischler, (Bárány 60.), Bévárdi (Bényei 88.). Vezetőedző: Kondás Elemér.

Gólszerző: Pethő (6.), Nyári (17.), Csiki (76.), illetve Szécsi (7.), Bódi (36., tizenegyesből, 66.), Szatmári (78.)

Sárga lap: Szatmári (14.)

Mesterszemmel

Márkus Tibor: Szórakoztató mérkőzés volt, sajnos eggyel többet kaptunk, mint rúgtunk. Továbbra is minden meccset meg akarunk nyerni.

Kondás Elemér: Nagyon jó összecsapást láthattak a tévénézők, igazi rangadó volt, szép gólokkal. Jó ritmusban futballoztunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában