ökölvívás

2020.10.01. 08:13

Szabó Sándor ismét az elnökségben

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség szeptember 26-i közgyűlésén új elnökségi tagokat választott.

Egyhangúan szavazták meg tagnak Fotó: Szabó Sándor-archív

A testületbe Szabó Sándor, a DVSC elnöke is bekerült. Csatlakozását egyhangúlag szavazták meg a küldöttek. Kinevezéséről és az ökölvívás jelenlegi helyzetéről a Hajdú-bihari Naplónak nyilatkozott a szakember.

Hisz a jó folytatásban

Egyhangúan szavazták meg tagnak
Fotó: Szabó Sándor-archív

Szabó Sándor nem először szerepel tagként, elmondása szerint azonban az új elnökséget megelőzően nem kívánt részt venni a munkálatokban. – Az Erdei-érával nem tudtam azonosulni, így anno lemondtam a tagságomról. Az új elnökséghez viszont örömmel csatlakoztam, és szeretnék minél több segítséget nyújtani a magyar ökölvívásnak. Hiszek a javulásban, szerencsére csak olyan tagok maradtak bent, akik eredményt akarnak látni és minél több sporteseményt – emelte ki a szakember, aki a változtatásokra is kitért. – A központi leosztás helyett régiónként működtetjük tovább a sportágat, így mindenki helyileg látja majd, mennyire lehet működőképes az adott megyékben az ökölvívás megszervezése. Megszüntettük az akadémiai rendszert, a sportolók visszaigazoltak klubszínekbe. A megyéből rajtam kívül Csáfordi Dénes, Hajdúhadház polgármestere is bekerült a szakszövetségbe, az Ellenőrző Bizottság testületi tagjaként. Régóta van boksz Hadházon, így adva volt a szakértelem, felkértük és el is vállalta a feladatot – tette hozzá az elnökség tagja.

Évekig tart majd

A szakember szerint nem lesz könnyű újra felvirágoztatni a sportot, de a szakmai alap adott a feladathoz. – Sajnos gyenge lábakon áll jelenleg a magyar ökölvívás, évek hosszú hányattatása után leépült a sportág, biztosan kelleni fog némi idő, hogy ezt helyrerázzuk, de végre elindult a munka, újra vannak versenyek. Az utánpótlásunk világszinten is rendkívül jó, az olimpiai sportágak éremtábláján hatodikak vagyunk, és azt gondolom, ha a következő olimpián nem is, az azt követőn már eredményeket fogunk tudni elérni. Hajdú-Bihar megye az élvonalban volt mindig, már csak a DVSC miatt is, amely tizennyolc éve az első-második helyen tartózkodik. Hosszú távon az a célunk, hogy a felnőtt bokszolóink meg tudjanak élni az ökölvívásból, jelenleg ugyanis hiába jó az utánpótlás, anyagi okokból nem maradnak a sportágban a legjobbjaink. Ehhez a szakszövetség és az állam támogatása is szükséges, hiszen kiemelt sport vagyunk. Valamint új támogatókra is szükség van, hogy biztosítsuk a működést. Egy életutat nyújtanánk a fiataljainknak, a szakképzésünk és az adottságaink megvannak, már csak anyagi megerősödés kell – hangsúlyozta Szabó Sándor.

Péter Szabolcs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában