fotókkal

2020.10.01. 21:02

Súlyos térdsérülés árnyékolta be a DEAC csütörtök esti kupasikerét

A debreceni István Pétert mentővel kellett kórházba szállítani.

MP

Fotó: Molnár Péter

A remek bajnoki kezdés után ma este Magyar Kupa-mérkőzés várt a DEAC kézilabdázóira. Az ellenfél a szintén másodosztályban szereplő Nyíregyháza volt a DESOK-ban.

A klubhonlap beszámolója szerint a találkozón végig magabiztosan teljesített a Debrecen, fokozatosan egyre nagyobb előnyre tettek szert. Sajnos a 17. percben súlyos térdsérülést szenvedett István Péter. A nyíregyházi kézisek rendkívül sportszerűen segítettek a szerencsétlenül járt játékost az öltözőbe vinni.

A beállót végül mentő vitte kórházba, felépülése hosszabb időt vesz igénybe.

Az eset érthetően megzavarta a DEAC-ot, kissé megtört a lendület, de utána ismét magukra találtak, és végül magabiztos, 33-21-es győzelmet arattak.

A DEAC tehát a második fordulóba jutott, ahol a KIKI SKFT–Mizse KC győztesével találkozik majd.

„Simább meccs volt, mint a Mezőkövesd elleni bajnoki, de a formánk még mindig nem alakult ki” – kezdte Szabó Csaba másodedző. „Kissé hullámzó a teljesítményünk, de ez a többi csapatra is igaz a kialakult helyzet miatt. Peti sérülése után lelkileg nehéz volt visszajönni a meccsbe. Próbáltunk érte is küzdeni, szívből kívánunk neki jobbulást!”

A tények

Magyar Kupa, 1. forduló

DEAC – Nyíregyháza 33-21 (17-9)

DESOK, 200 néző. Vezette: Bátori, Szécsi.

DEAC: Mándi, Kőrizs, Maródi – Hornyák Z., Mezei 2, Bíró Á. 4, Vécsey 3, Kathi 4, István P. 5 (1), Leiter 1, Illés 6 (1), Hornyák B. 1, Pál G., Kiss D. 3 (2), Dobos 3, Mórucz 1.

Kiállítások: 6, ill. 4 perc

Hétméteresek: 5/4, ill. 3/3

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában