labdarúgás

2020.10.21. 16:51

Főszponzort jelentett be a DVSC, évekre szól a megegyezés

A mostani megállapodás segítségével egy új márkává formálnák a DVSC-t.

Fotó: Kiss Annamarie

A Tranzit Csoport lesz az elkövetkező három évben a DVSC labdarúgócsapatának főszponzora – jelentették be az alkalomból szervezett sajtótájékoztatón a Nagyerdei Stadionban szerda délután.

Szabó Péter, a DVSC elnöke elmondta, ahogy nyár végén ígérték, szeretnének a szurkolókkal és a sajtóval szorosabb kapcsolatot kialakítani, valamint egy stabil szponzori kört a csapat mögé állítani ezzel garantálva az üzleti alapú működtetést.

„Ennek egyik mérföldköve, hogy 3 éves főszponzori szerződést kötöttünk a Tranzit Csoporttal. Megtiszteltetés, hogy egy ilyen tradicionális céggel sikerült megállapodnunk, biztos vagyok benne, kölcsönösen gyümölcsöző lesz ez a három esztendő, amely végén remélhetőleg továbbra is együtt folytatjuk majd a megkezdett munkát”

– fogalmazott Szabó Péter.

Erős lokálpatriotizmus

Az eseményen az új főszponzort Szabó Ákos vezérigazgató képviselte. A vezető kiemelte, a cégcsoportnak az alapítástól kezdve nagyon erős volt a helyi kötődése, a székhelyük is a cívisvárosban található.

Fotó: Kiss Annamarie

– Szeretném megköszönni a klub és a város vezetésének, hogy főszponzori pozícióból támogathatjuk a csapatot. Az elmúlt 30 évben mindig is fontos volt a lokálpatriotizmus, és helyi értékek támogatása, amibe beletartozik a sport is. Mivel nagy hangsúlyt fektetünk az egészséges életmódra, ezért teljesen passzol a cég filozófiájába, hogy főszponzorként megjelenjünk a labdarúgócsapatnál. Bízunk benne, hogy ez egy üzleti sikerré válik majd, és a Loki is visszakerül oda, ahová az elmúlt évtized eredményei predesztinálják. Ebben mi is szeretnénk részt venni, mert hiszünk abban, hogy a klub sikerei a mi márkánkat is ismertebbé teszi. Szurkolóként abban bízom, hogy három év múlva nagyon kemény tárgyalásunk lesz a klubbal a hosszabbításról a jó eredmények miatt – tekintett előre a cégvezető.

A DVSC Egyesület elnökeként Kósa Lajos nem titkolta, céljuk, hogy a Loki egy olyan brandé váljon, amely az európai színtéren is öregbíti a város hírnevét.

„Az a filozófiánk, hogy a helyi erőkből táplálkozunk. A mi klubmodellünk erősen támaszkodik a saját forrásokra az üzleti kapcsolatokban, szponzorációban, vagy éppen a gárda játékosállományában. Ennek remek szimbóluma, hogy a főszponzor egy helyi kötődésű gazdasági vállalkozás.”

– Ezen az elgondolásunkon akkor sem fogunk változtatni, ha a csapat az NB I.-ben vagy a nemzetközi színtéren játszik majd – szögezte le Kósa Lajos.

Végbemegy az átalakulás

Papp László polgármester kiemelte, az új főszponzor az elmúlt években már számtalan fontos helyi ügy mellé állt a társadalmi felelősségvállalás jegyében.

„Most a sport területén is szorosabbá fűzzük a kapcsolatot, a csütörtöki közgyűlésen tárgyaljuk majd azt az előterjesztést, amely jogi értelemben is elindítja azt az átalakulási folyamatot, amely már zajlott az elmúlt hónapokban”

– hívta fel a figyelmet a városvezető. – A csapat korábbi tulajdonosa, Szima Gábor kivásárolja a kaszinókat megtestesítő üzletrész érdekeltségeit a DVSC Zrt.-ből, és ahogy már korábban bejelentettük, a DVSC hagyományőrző és sportfejlesztő egyesület válik majd a Zrt. főtulajdonosává. Az átalakulással párhuzamosan zajlott a biztonságos gazdasági háttér megteremtésének folyamata, ahol találkoztak a szándékok a Tranzit Csoport elképzeléseivel. Ennek eredményeként az ország, a régió és a város életében fontos szerepet betöltő vállalat teszi le a voksát a klub mellett. Szeretnénk ha Loki a sport területén bejárná azt fejlődési pályát, amit a Tranzit Csoport a gazdasági életben, hiszen a vállalat a nemzetközi térben is komoly sikereket ért el. A következő években szoros együttműködésben gondoskodhatunk majd arról, hogy a Loki szurkolók örömüket leljék a csapat futballjában. A nyári helyzet lehetővé tette, hogy új alapokra helyezzük a debreceni labdarúgást, ennek egy nagyon fontos eleme a mai sajtótájékoztató. Egy másik fontos elem, hogy a mostani megállapodás segítségével is egy új márkává formáljuk a DVSC-t.

„A város a maga eszközeivel a csapat mögött áll, abban vagyunk érdekeltek, hogy ez az együttműködés a példaértékű jellege mellett mindkét fél számára érték legyen és meghozza a várt eredményeket.”

– Nagyon örülök a megállapodásnak, és hiszem azt, hogy a jövőben további szponzorok csatlakoznak majd a klubhoz – mondta el Papp László.

Fotó: Kiss Annamarie

A mezen is

Az eseményen elhangzott, széles körű szerződésről van szó, melynek anyagi részletei üzleti titoknak minősülnek. Az együttműködés nem csak a pályára korlátozódik, a jövőben sok olyan programot terveznek ahol a klubbal szoros együttműködésben a főszponzor is megjelenik majd együtt népszerűsítve a két brandet.

A dokumentumok ünnepélyes aláírását követően kiderült, a Tranzit Csoport neve és logója mostantól megjelenik a Loki mezén is, de a Nagyerdei Stadionon belül is aktívan jelen lesz.

MSZ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában