vízilabda

2020.08.03. 17:06

Három kupavereség a DVSE hétvégi mérlege

Véget értek a Magyar Kupa második fordulójának mérkőzései.

Fotó: dvse.hu

A DVSE a hétvégén a piros csoportban a bajnoki címvédő címvédő Ferencváros, a jó erőkből álló Honvéd és az előző szezon meglepetéscsapatának számító Újpest ellen ugrott vízbe a Hajós Alfréd Sportuszodában – számolt be a debreceniek hivatalos honlapja. Miroslav Bajin alaposan megfiatalodott együttese pontot ezúttal sem tudott szerezni, a játék azonban több helyen is bizakodásra adott okot a jövőre nézve.

DVSE-UVSE

A nyitómérkőzésen hat percet kellett várni az első találatra, ekkor Oltean Sebastian emberelőnyből avatta fel az újpestiek kapuját. Tizenkét másodperc múlva egyenlített az Újpest, Zsilák László azonban ismét előnyhöz juttatta a DVSE-t. Az utolsó fél percben Molnár egyenlített, így 2-2 állt az eredményjelzőn nyolc perc után.

A második negyedben 4-2-re elhúzott az Újpest, Oltean akciógóljával azonban felzárkózott Miroslav Bajin együttese, így a félidőben mindössze egy góllal vezettek a fővárosiak.

Fordulás után két góllal meglépett Vincze Balázs csapata, amire a túloldalon Macsi Patrik válaszolt egy szabaddobásgóllal.

A záró harmadban aztán a két fiatal csapat csatájából az UVSE jött ki jobban. Macsi Patrik találatára néggyel válaszoltak a lila-fehérek, így végül 9-5-ös győzelmet arattak.

BENU Férfi Magyar Kupa 2. Forduló, Piros csoport, Hajós Alfréd Sportuszoda

UVSE-Debrecen 9-5 (2-2, 2-1, 2-1, 3-1)

Gólszerzők: Molnár E. 4, Eppel 2, Bencz, Szieben, Vigvári Vince, ill. Macsi P. 2, Oltean 2, Zsilák

DVSE-Honvéd

A kezdő sípszó után 26 másodperccel fújták be az elsőt, és végül hat Honvéd-büntetőig meg sem álltak a játékvezetők. Hosnyánszky ötméteresét még Oltean Sebastian egalizálni tudta, ezt követően azonban nem sok babér termett a mérkőzésen a debrecenieknek. A jó erőkből álló kispestiek a félidőben már 12-1-re vezettek, így már tényleg csak az volt a kérdés, mennyi lesz a vége.

A harmadik negyedben Süveges Máté lőtte meg a második debreceni gólt, amit a záró nyolc percben Krasznai Bendegúz és Smitula Gergő, Rózsa Bence és Macsi Martin találata követett. A vége 23-6 lett.

BENU Férfi Magyar Kupa 2. forduló, Piros csoport, Hajós uszoda

Debreceni VSE – Budapesti Honvéd 6-23 (1-8, 0-5, 0-6, 2-4)

Gólszerzők: Rózsa, Süveges, Macsi M., Oltean, Krasznai, illetve Hosnyánszky 5, Chilkó, Molnár G. 3-3, Kiss B., Víg L., Ekler B. 2-2, Simon Roland, Decker Á., Illés, Gregor, Szirányi

Kósik Soma nyilatkozata a Magyar Kupa második fordulójának szombati mérkőzéseiről:

„Ma reggel az UVSE ellen kezdtük meg a Magyar Kupa második fordulóját. Sikerült egy szoros mérkőzést játszanunk, azonban ahogy az újpestiek átvettek a vezetést, onnantól kezdve csak az eredmény után mentünk a meccs végéig. A mérkőzésen külön szeretném kiemelni Nagy Norbertet, aki fiatal kora ellenére nagyon szépen helytállt, és ismét bizonyította, hogy nem csak tehetségében óriási.”

„Szombat este a Honvéddal mértük volna össze az erőnket, de már az első negyedben eldöntötték a mérkőzést. Nem tudtunk mit kezdeni a szoros emberfogásukkal, ezt követően pedig rendre lefordultak minket, és a ziccereiket magabiztosan értékesítették. A nagy vereség ellenére egy pozitívumot mindenképp szeretnék kiemelni, az pedig Rózsa Bence első ob 1.-es gólja, amihez itt is szeretnék neki szívből gratulálni!”

FTC-DVSE

A bajnoki és Bajnokok Ligája-címvédő Ferencváros elleni mérkőzésen a tisztes helytállás volt a célja a fiatal debreceni csapatnak. Az ellenfélnél egy jó ismerőst köszönthettek a cívisvárosiak, hiszen Fekete Gergő is ott volt a vízben, zöld-fehér kettes sapkában.

Az első negyed egy 5-0-s Fradi-rohammal kezdődött, ami tulajdonképpen el is döntötte a találkozó sorsát. A DVSE első találatát Macsi Patrik szerezte a második negyedben, Oltean Sebastian pedig hamarosan kettőre növelte a debreceni gólok számát.

A második játékrészben ismét az idősebbik Macsi testvér volt eredményes, és az ő nevéhez fűződik az utolsó gól is, amit büntetőből szerzett. A Ferencváros legeredményesebb játékosa az öt gólig jutó Vigvári Vendel volt, akiről még várhatóan sokat fognak hallani a hazai vízilabdabarátok.

BENU Férfi Magyar Kupa második forduló, 2. Nap, Piros csoport, Hajós Alfréd Sportuszoda

FTC-Debrecen 14-4 (5-0, 3-1, 3-2, 3-1)

Gólszerzők: Vigvári Vendel 5, Kállay 2, Vámos 2, Constantin-Bicari 2, Pohl, Varga B., Jansik Sz., ill. Macsi P. 3, Oltean

A csoport végeredménye: 1. FTC 18 pont, 2. Budapesti Honvéd 12 pont, 3. UVSE 6 pont, 4. Debrecen 0 pont

Miroslav Bajin vezetőedző értékelése a Ferencváros elleni mérkőzésről és a Magyar Kupa második fordulójáról:

„Elégedett vagyok a Fradi ellen látottakkal. Ellenfelünknél a fiatalok és az új igazolások is szerepet kaptak, éppen ezért egy hajtós, látványos mérkőzést játszottunk velük. Az elején több helyzetet is kihagytunk, ezért nem lett szorosabb az eredmény. Összeszedettebbek voltunk, mint tegnap, és kevesebbet is hibáztunk, ezért dicséret illeti a srácokat. Jó kis edzőmérkőzés volt. Ezúttal is hasznos két nap van mögöttünk, hiszen ismét sok mindenre fény derült. Az állóképességünkön még javítani kell, és még a játékban is sok a hiba. Fontos, hogy most jöjjenek ki ezek a problémák, mivel ezeket most még ki tudjuk javítani a bajnoki rajtig. A hozzáállás és a küzdeni akarás most is példás volt, aminek nagyon örülök. A játékosaim folyamatosan fejlődnek, ez pedig bizakodásra adhat okot a folytatást illetően.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában