egyetemista sikere

2020.08.03. 20:17

Ezüsttel tért haza Arany Attila Csaba a MEFOB-triatlonról

A második helyen végzett a Magyar Egyetemi – Főiskolai Országos Bajnokságok (MEFOB) triatlonversenyén a Debreceni Egyetem Népegészségügyi Karának elsőéves gyógytornász hallgatója.

Fotó: unideb.hu

Tatán rendezték meg a Rövidtávú Triatlon Országos Bajnokságot, ahol kiemelkedően jó teljesítményt nyújtott a Népegészségügyi Kar hallgatója. Arany Attila Csaba az elit kategóriában, összetettben 5., U23-as és MEFOB kategóriában pedig 2. helyezést ért el

- írja honlapján az egyetem.

A verseny 1500 méter úszásból, 40 kilométer kerékpározásból és 10 kilométer futásból állt. A veszélyhelyzet nem segítette a hallgató felkészülését, de a tavalyi időeredményt így is sikerült megjavítania.

- Úszni nem nagyon lehetett, ezért a szárazföldön, tornateremben, futással, erősítésekkel pótoltam ezt a kiesést. Nehezítette a dolgomat az is, hogy az elektronikus oktatás, a beadandók határideje megváltoztatta a hétköznapokat, át kellett alakítanom a jól megszokott ritmust. Ennek ellenére jó eredményt értem el a versenyen, de a sportban sosem lehet maximálisan elégedett az ember. Szerintem egy kicsi maradt bennem, ha minden feltétel adott a felkészülés során, akkor talán közelebb kerülhettem volna az első helyhez. A kerékpáros versenyszámban maradtam le, azután már nem sikerült behoznom a hátrányt – mondta a sportoló a hirek.unideb.hu-nak.

Számára a triatlon egyet jelent az állóképesség folyamatos fenntartásával. Arany Attila Csaba szerint az egyetemi tanulmányai tökéletesen kiegészítik sportolói tevékenységét, sőt a teljesítményére is jó hatással lehetnek.

- Egy profi vagy hobbi sportolónak is nagy hasznára válhat a gyógytornász-képzés a későbbiekben, mert a sporttársakhoz képest plusz ismereteket ad. Vannak válaszok a miértekre, az élettani folyamatokra, megtanulom azt, hogy hogyan lehet gazdaságosabbá tenni a mozgást, hogyan működnek az egyes izmok, így nagyobb a rálátásom az emberi testre. A gyógytorna és a sport nagyon összefügg, egy ilyen szakember a sportolók között a rehabilitáció, a rekreáció, az erőnléti foglalkozások kapcsán tud dolgozni.

„Ha nincsen testtudat, akkor az iskolapadban nehezebb elképzelni azt, amiről tanulunk, könnyebb elsajátítani a tudást, ha van sportolói tapasztalat”

– hangsúlyozta a tehetséges egyetemista.

Az Népegészségügyi Kar hallgatója folyamatosan részt vesz versenyeken, az idei volt az első MEFOB-os megmérettetése, ahol rögtön az elsők között végzett. Eddigi pályafutása során több bajnoki címet szerzett már, most pedig a következő atlétikai erőpróbára készül.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában