Labdarúgás

2020.07.24. 13:17

Újabb diplomára hajt a DEAC focistája

Kertész Tamás idén végzett a sport- és rekreációszervezés szakon, a Debreceni Egyetem játékosa ősszel újra iskolapadba ülne – írja a deac.hu. Kertész abban bízik, hogy csapatunk sikerrel veszi az első akadályt az NB II.-ben.

Fotó: deac.hu

A DEAC labdarúgóinak mozgalmasan alakult az előző hete. Balogh Pál együttese Mádon vett részt edzőtáborban, emellett a játékosok három edzőmeccsen is túl vannak. A Putnokot 3-0-ra győzték le, a Sajóbábonnyal 1-1-es döntetlent játszottak, míg a Loki 5-1-es sikerrel húzta be a Pallagon megrendezett összecsapást.

„Hasznos volt a Mádon töltött időszak, hiszen jobban megismerhettük az új játékosokat és a szakmai stáb tagjait. A csapatépítő programok is segítettek a kohézió kialakításában”

– kezdte a beszélgetést Kertész Tamás. A játékost a klubhonlap kérdezte. „Kifogástalan körülmények között készülhettünk, a szállásra egy rossz szavunk sem lehetett, az étrendünket pedig dietetikus állította össze. Úgy vélem, a DVSC elleni mérkőzésen a fáradtság miatt sem tudtunk olyan teljesítményt nyújtani, amit elvártunk magunktól. A bajnokság kezdetéig a finomhangoláson lesz a hangsúly, a hibákat szeretnénk kijavítani. Meggyőződésem, hogy a súlyos vereség nem veti vissza a csapatot, helyén tudjuk kezelni az eredményt” – mutatott rá Kertész.

Néhány nappal ezelőtt kiderült, hogy a DEAC a Soroksár otthonában kezd az NB II.-ben. Augusztus ötödikén pedig a másodosztályban is cívisvárosi derbi következik, a DEAC ekkor a Nagyerdei Stadionban találkozik a DVSC-vel.

„Egy igazi sportember minden meccs előtt a győzelemre készül, így nekünk is a három pont megszerzése lesz a célunk a nyitányon. A debreceni rangadón jobb eredményt akarunk elérni, mint az edzőmeccsen, de azért ennyire nem akarok előreszaladni. Mindig csak a következő feladatra kell összpontosítanunk, lépésről lépésre akarunk haladni” – hangsúlyozta a 28 éves játékos.

A DEAC egyik hitvallásának ékes példája Kertész Tamás. A labdarúgó a Debreceni Egyetemen is kitett magáért, a sok tanulás gyümölcseként pedig néhány hete vehette át a diplomáját sport- és rekreációszervezés szakon.

„2013-ban iratkoztam be az egyetemre, ám elég messze kerültem Debrecentől, emiatt nem tudtam folytatni a tanulmányaimat. Amikor visszatértem a klubhoz, felvetődött, hogy meg kellene szereznem a diplomát. A szakosztálynak nagyon hálás vagyok, ugyanis rengeteg segítséget kaptam. Ha minden jól alakul, ősszel a sportközgazdász mesterszak hallgatója leszek. Amikor már nem leszek aktív labdarúgó, akkor sem szeretnék elszakadni a sportágtól, ezért tartom fontosnak a tanulást” – zárta mondandóját Kertész.

Borítókép: Kertész Tamás (b) az iskolapadot sem hanyagolta el

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában