DVSC

2020.06.11. 14:34

„Kicsi” soha sem hagyná el Debrecent

Dombi Tibor igyekszik a tapasztalatait átadva segíteni a játékosoknak ebben a nehéz helyzetben.

Debrecen 20170809 Labdarúgás 2017 Õsz DVSC Akadémia Dombi Tibor

Fotó: Nemzeti Sport-archív

Mint ismert, a Loki legendája immár a DVSC felnőtt labdarúgó csapatának edzői közé tartozik, miután a hétvégén kinevezett Kondás Elemér felkérte őt, hogy dolgozzon a stábjában. A „Bombázó”, aki az utánpótlásban már dolgozik egy ideje fiatalokkal, a haon.hu-nak elárulta, hogy ez neki „álommunka”.

– Azt gondolom, hogy nem szeretnék innen elmenni Debrecenből soha sehova, aztán persze az élet hozhat sok mindent. De a mostani agyammal azt mondom, hogy mindig itt szeretnék edzősködni, akár az utánpótlásban, vagy ami a csúcs, a DVSC felnőtt kereténél. Ezt a lehetőséget megkaptam, ez nekem egy nagy ajándék, és remélem, hogy hozzá tudok tenni a jelenlegi legfontosabb feladathoz, hogy a csapat első osztályú maradjon.

Ismeri őket

Dombi Tibor elmondta, hogy Igor Bogdanoviccsal töltik be ketten a másodedzői pozíciót. – Az a feladatunk, hogy Kondás Elemér munkáját segítsük a tréningeken és a meccseken egyaránt. Szeretnék én is a játékosokkal beszélgetni, elmondani, hogy a pályafutásom során milyen szituációkat éltem át. Szerencsére a fiúk nagy részét jól ismerem, van, akivel még az NBI.-ben vagy a második csapatnál együtt futballoztunk, de olyan is akad, aki az ifiben játékosom volt. Szeretném őket átlendíteni a nehézségeken, nyilván nincs két egyforma probléma, de próbálom azokat a tapasztalatokat átadni nekik, amik engem túljuttattak ehhez hasonló helyzeteken.

Rendet kell tenni

Az újdonsült másodedző szerint nem a játéktudással van a gond.

„Nemcsak süket duma, hanem tény, hogy ez a gárda többet tud, mint amennyit most mutat. Ezt a tavalyi bronzéremmel be is bizonyították, és a dobogós csapat gerince itt van még.”

Mentálisan vannak lejjebb a srácok, mint ahogy kellene, és persze a vereségek csak rontottak ezen, úgyhogy ebben próbálok majd segíteni nekik. A fejekben kell rendet tenni, hinniük kell magukban, és mindenkinek a saját dolgára kell koncentrálni az együttes érdekeit szem előtt tartva. Az a fontos, hogy az ember, ne másra mutogasson, hanem magában rendezze le a dolgokat és akkor nem lehet gond – tette hozzá Dombi.

Sikerekért kell menni

Dombi Tibortól megkérdeztük, hogy többszörös bajnokként milyen érzés egy kiesés ellen menekülő Lokit látnia. – Én ugye NB II.-ben kerültem a felnőtt csapatba 1991-ben, úgyhogy így cseperedtem bele a DVSC-be, hogy nem voltunk mindig bajnokok. Az első és másod osztály között ingáztunk abban az időben. Emlékszem, hogy amikor a bronzérmesek lettünk annak idején, még akkor is azt néztük előtte, hogy mikor érünk el annyi pontot, hogy már nem eshetünk ki matematikailag sem. Mindig bennünk volt, hogy ez a legfontosabb, aztán szerencsére változtak az idők és a tabella elejét kellett figyelni. Most megint az a feladatunk, hogy bennmaradjunk, ezt kell megoldani. A futballon kívül is történik olyan az emberrel, hogy kevésbé mennek jól a dolgai. Mindig arra kell törekedni, hogy elkerüljük a kudarcokat, és utána a sikerekért menni tovább.

Bakos Attila

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában