Gyorskorcsolya

2020.01.24. 18:14

Rövidpályás Eb: szinte hibátlan magyar teljesítmény a nyitónapon

Szinte hibátlan magyar szereplést hozott a rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokság első, pénteki napja a debreceni Főnix Csarnokban.

Rövidpályás gyorskorcsolya Eb

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Az egyéni versenyekben a maximális, hatfős versenyzői létszámmal indulhattak a magyarok, a délelőtti programban pedig az 500 és az 1500 méteres távokon mérték össze tudásukat a kontinens legjobbjaival. Először a nők leghosszabb távjának selejtezőjét rendezték, itt mindhárom hazai induló, Jászapáti Petra, Bácskai Sára Luca és az ausztrál születésű, első Eb-jén szereplő Lockett Deanna is elődöntőbe jutott.

A sprinttávon is jól szerepeltek a magyarok, egyedül Bácskai búcsúja adott okot némi szomorúságra, de a maga 20 évével legfiatalabb magyar versenyző nehéz futamba került és ahogy Bánhidi Ákos csapatvezető elmondta, nem is éppen a sprinttáv az erőssége. A szakember külön örült Lockett továbbjutásának, mert neki sem fekszik igazán a legrövidebb táv.

Délután az 1000 méteres versenyek során aztán Bácskai javított, társaihoz hasonlóan ő is negyeddöntőbe jutott, így ő két, a többiek három távon folytathatják a szereplést.

A nap zárószámaként váltóban voltak érdekeltek a magyarok, ott Jászapáti és Lockett mellett Sziliczei-Németh Rebeka és Kónya Zsófia alkotta együttes a hollandok mögött második helyen ért célba, ezzel továbbjutott.

– Annak ellenére, hogy a második legjobb idővel jutottak tovább, a lányok több váltástechnikai hibát elkövettek, ezeket ki kell javítani, mert másodperceket jelenthet, ha nem égetnek el felesleges energiát a hibákkal – értékelt Bánhidi, aki szerint a szombati elődöntőben szép kis „csörte” lesz a franciákkal a fináléba kerülésért. A futamban még az erősebb, egyúttal címvédő holland, és a gyengébbnek vélt cseh négyes lesz.

A férfiaknál magyar szempontból a nők versenyéhez hasonlóan alakult a nap: a Liu testvérek, Shaolin Sándor és Shaoang minden futamukat megnyerve magabiztosan jutottak tovább minden távon, míg a harmadik egyéni induló, Krueger Cole 500 méteren 24 ezredmásodperccel maradt le a negyeddöntőről. Az amerikai születésű gyorskorcsolyázó a két hosszabb távon ugyanakkor jól versenyzett és ott készülhet a folytatásra.

A nap zárásaként az olimpiai bajnok magyar váltó Varnyú Alex, Krueger Cole, Krueger John-Henry, Liu Shaoang összeállításban, vagyis Liu Shaolin nélkül felállva is magabiztosan, utcahossznyi előnnyel ért célba és jutott elődöntőbe.

– A váltóban nem derült ki, mit is tudunk, mert kihullottak az ellenfelek. A fiúk elmondása szerint szétmállott a jég. Az volt a célunk, hogy 80 százalékos teljesítménnyel, kockáztatás nélkül is magabiztosan továbblépjünk, végül kifizetődő volt ez a taktika – mondta Bánhidi.

A program végén a magyar versenyzők szinte kivétel nélkül kiemelték, a hangulat már most nagyszerű volt a Főnix Csarnokban, még a világkupákon sem tapasztalták, hogy már a pénteki selejtező alkalmával ennyi néző biztassa őket a lelátókon. A csarnokkal kapcsolatban elmondták, hogy elég hideg van, ugyanakkor a jég kevésbé puha és az állapota lassabban romlik, mintha melegebb lenne.

Szombaton az 500 és az 1500 méter versenyeit, illetve a váltók elődöntőit rendezik, vasárnap pedig az 1000 méter végcsatározásaira, a 3000 méteres szuperdöntőre és a staféták fináléira kerül sor.

MTI

Kapcsolódó cikkek:

Borítókép: A francia Quentin Fercoq (b) és a magyar Liu Shaoang a férfi 5000 méteres váltó negyeddöntőjében

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában