vívás

2019.12.14. 10:37

Battai Sugár főtáblás az olimpiai kvalifikációs világkupán

A világ túlsó felén, az egyesült államokbeli Salt Lake Cityben folytatódott a női kardvívók olimpiai kvalifikációs sorozata, a világkupán a debreceni Interfencing válogatott vívója, Battai Sugár Katinka is pástra lépett.

Fotó: Bizzi Team

A világkupát az orleans-i versenyhez hasonlóan ezúttal is egy nemzetközi edzőtábor előzte meg, amiben a magyar csapat tagjaként részt vehetett a debreceniek tehetsége is – derül ki az Interfencing DSC közleményéből. „Megtisztelő számomra, hogy ismét a felnőtt válogatottal készülhettek együtt. Mindent megteszek azért, hogy a szövetségi edző ismét számításba vegyen a csapatversenyen is. Franciaországban is nagyszerű élményekkel gazdagodtam a nemzeti csapat tagjaként” – nyilatkozott a verseny előtt Battai Sugár Katinka, aki két héttel korábban szoros mérkőzésen szenvedett vereséget az olimpiai bajnok Egoriantól, majd a 4. helyen végzett a magyar válogatottal. A múlt héten pedig a felnőtt Magyar Kupában lett bronzérmes.

A debreceni tehetség Salt Lake Cityben sem adta alább. Nagyon nehéz csoportkörből két mérkőzést is megnyert, és a 64-es főtáblára jutott. A táblán előbb a világranglistán 35. helyen álló pánamerikai bajnok Perez Maurice-t búcsúztatta, majd a főtábláért a koreai Yang sem talált fogást a cívisvárosi kardtündéren.

Dávid László, Battai edzője – aki egyébként az egyesület kadet korú sportolóival Ausztriában vesz részt versenyen – érthető örömmel nyilatkozott: „Nagyszerűen teljesített Sugi. Halálcsoportot élt túl, majd két nagyon tapasztalt ellenfelét is sikerült felülmúlnia, és megérdemelten került főtáblára. Annak kifejezetten örülök, hogy ezt a mérföldkövet már a második világkupáján elérte. Folytatás szombaton a főtáblán, az olimpiai bajnok koreai Kim ellen.”

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában