ökölvívás

2019.11.15. 19:46

A DVSC csapata lett a legeredményesebb az egri junior ob-n

Lakatos Kevin úgy szerezte meg az aranyérmet, hogy minden mérkőzését idő előtt fejezte be.

Fotó: Facebook / DVSC bokszklub

A Debrecenben és Hajdúhadházon működő DVSC bokszklub nagy sikert ért el a junior országos bajnokságon, Egerben, hiszen a legeredményesebb csapat lett, emellett Lakatos Kevin a 70 kg-os súlycsoportban úgy szerezte meg az aranyérmet, hogy minden mérkőzését idő előtt befejezte. A DVSC egy arannyal és három-három ezüsttel, valamint bronzzal tért haza.

Lakatos Kevin nagyon jó kötésű, kiváló érzékű, erős, dinamikus bunyós, aki nem a nagy szájával, hanem stílusával vonja magára a figyelmet. A mérkőzések elején felméri a terepet, és a felbátorodó riválisok ebbe a csapdába szinte mindig bele is sétálnak. Szabó Titusz szerint ez az októberi versenyen is segített neki. „Az ellenfél trénere, több mérkőzésen is, már az elején ráküldte Kevinre tanítványát, amit nem értettem, tudhatták már, hogy ebből számukra sok jó nem sül ki” – mondta.

Nem is sült, Kevin eleinte puhatolózott, majd amikor elkezdte kombinációit, azok vége kivétel nélkül KO vagy TKO lett.

Mellette két női ezüstérmese van a DVSC-nek, Soltész Nóra (52 kg) és Csete Beatrix (70 kg), közülük utóbbi hányingerre panaszkodva volt kénytelen egy amúgy talán neki álló döntőt feladni, illetve a fináléban kicsit visszafogottabb, de szintén remek versenyt záró Bernáth Imre (46 kg) is végül a második helyet csípte meg.

A bronzosok közül Lakatos Dávid (48 kg) végig nagyot küzdött, majd az elődöntőben egy válogatott versenyzővel szemben maradt alul. Siroki Róbert (54 kg) szintén jól teljesített, ő a finálé kapujában torpant meg, míg Balogh Krisztiánból (57 kg) a szufla fogyott el a hajrára.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában