edzői nyilatkozatok

2019.10.19. 19:53

„A csapat óriási elszántsággal, akarással lépett pályára”

A DVSC – Diósgyőri VTK 2-1 (1-0) mérkőzés után a két edző, Herczeg András és Feczkó Tamás értékelte a látottakat.

Fotó: Kovács Péter

Herczeg András: Nagyon nehéz találkozó volt, feszültek voltunk, a játékosok is és én is. Mindannyiunkat megviselt az elmúlt négy mérkőzés, amikor jól játszottunk, de nem nyertünk. A csapat óriási elszántsággal, akarással lépett pályára, hamar megszereztük a vezetést. Utána elbizonytalanodtunk, a DVTK támadott, a második félidő elején egyenlítettek. Majd jött a kiállítás. A tizenegyesből sikerült ismét vezetéshez jutni. Tíz emberrel jobban ment, talán mindenki elővette még a tartalékait. Egy jól játszó Diósgyőr ellen sikerült megszerezni a győzelmet. Gratulálok a Szívtipróknak, nagy segítségére voltak a csapatnak, és ma is segítettek bennünket. Köszönöm a szurkolóknak a jelenlétüket, drukkolásukat! Köszönet illeti a játékosokat is, hiszen nagy akarattal játszottak.

Feczkó Tamás: Gratulálok Herczeg Andrásnak és csapatának! Mindkét szurkolótábor kitett magáért, erre van szükség az NB I.-es találkozókon. Az első félidőben gólokkal kellett volna vezetni, annyi ziccert dolgoztunk ki. Nagy klasszis védéseinek köszönhetően nem vezettünk. A sors angyalának fogni kell a kezét, hiszen nem elég gólhelyzeteket kidolgozni, a ziccereket értékesíteni is kell. A Loki otthonában dominálni nagyszerű teljesítmény, gratulálok a fiúknak!

A mérkőzésről élőben közvetítettünk, tudósításunkat ide kattintva elolvashatja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában