labdarúgás

2019.09.24. 16:02

Zsóri megelőzte Messit is

A Lokiban ugyancsak megforduló dr. Horváth Zsolt, Zsóri menedzsere már előre sejtette, hogy kié lesz a Puskás-díj.

Fotó: Fotó: AFP

Mint azt minden magyar sportbarát tudja, hétfőn este a Fifa-gálán Zsóri Dánielnek ítélték oda a legszebb gólért járó Puskás-díjat. A csatár jelenleg a Fehérvár játékosa, de

a gólt még februárban Loki-mezben lőtte élete első NB I.-es meccsén, az utolsó percben, a Fradinak.

Ezzel a DVSC 2–1-re nyert.

Nem volt megilletődve

– Kitörő örömmel fogadtam, hogy Dani nyerte meg a díjat – fogalmazott a támadó menedzsere, a korábban ugyancsak a Lokiban futballozó dr. Horváth Zsolt. – A gól körülményei valóban különlegesek voltak, hiszen első bajnoki meccsén, az utolsó percben talált be az FTC-nek. Számítottam már rá előtte is, hogy Dani nyer, mert értesültünk róla, hogy Cristiano Ronaldo nem jön el a gálára. Abban pedig biztos voltam, hogy azért nem, mert Messi lesz az Év játékosa, s gondoltam, több díjat nem fognak neki adni – mondta a menedzser, aki elárulta azt is, elég feszített volt a program a gála napján. – Többen is fotózták Danit, és interjúkat kellett adnia. A gálán olyan nagy játékosokkal találkoztunk, mint például Marcelo, de Sergio Ramos is gratulált neki, Clerence Seeedorf pedig utánajött, megkocogtatta a vállát és üdvözölte. Dani nem volt túlzottan meglepődve, nagyon szépen beszélt a pódiumon. Legbelül számított rá, hogy ez az ő nagy napja lehet – nyilatkozta dr. Horvát, aki szerint a díjjal még nem nőtt az ázsiója Zsórinak, de ha jól teljesít a jövőben, akkor nagyobb eséllyel indulhat a játékospiacon, mint egyébként. – A lényeg, hogy egyelőre a Fehérvárban legyen alapember, és onnan lehet tovább építkezni – mondta a Loki volt támadója.

A DVSC vezetőedzője, Herczeg András is elmondta véleményét a sikerről:

– A klubnál mindenki örül, hogy Dani nyert, és nagyon büszkék vagyunk rá. De ezzel mindenki így van, aki a magyar labdarúgást szereti. A gól születésekor nagyon boldog voltam, hiszen az utolsó utáni percben esett, és érezhető volt, hogy ez győztes találat lesz. Felrobbant a stadion, és én legszívesebben kifutottam volna a világból. Előzetesen reménykedtem benne, hogy Zsórinak ítélik a Puskás-díjat. Elfogult is voltam vele szemben, de úgy éreztem, hogy van esélye nyerni. Azt gondoltam, a Messi gólja és az övé közül fog kikerülni a győztes, bíztam benne, hogy a Danié különlegesebbnek hat a zsűri számára.

TN

Az eddigi győztesek

  • 2009: Cristiano Ronaldo (portugál, Manchester United)
  • 2010: Hamit Altintop (török, Bayern München)​
  • 2011: Neymar (brazil, Santos)​
  • 2012: Miroslav Stoch (szlovák, Fenerbahce)​
  • 2013: Zlatan Ibrahimovic (svéd, Paris Saint-Germain)​
  • 2014: James Rodríguez (kolumbiai, AS Monaco)​
  • 2015: Wendell Lira (brazil, Goianesia)​
  • 2016: Mohd Faiz Subri (malajziai, Penang)​
  • 2017: Olivier Giroud (francia, Arsenal)​
  • 2018: Mohamed Szalah (egyiptomi, FC Liverpool)​
  • 2019: Zsóri Dániel (magyar, Debreceni VSC)
  • Borítókép: Zsóri lett az első magyar játékos, aki megnyerte a Puskás Ferencről elnevezett díjat

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában