Nyitott könyv előtte az egyetemi klub történelme

Sok könyvvel ajándékozta már meg olvasóit a sporttörténész, Sándor Mihály, aki ezúttal egy, a DEAC történetét feldolgozó trilógia első részével rukkolt elő. A klub II. világháború előtti időszakát felölelő kötetről beszéltünk az íróval.​

– Körülbelül tizenkét évvel ezelőtt készítettem A debreceni futball képes kalauza című könyvemet, abban írtam először a DEAC-ról, hiszen kitérek az egyetemi klub labdarúgására is. Mivel én is a Debreceni Egyetemen végeztem, a Loki után a második szerelmem a DEAC volt, ezért felmerült bennem, hogy meg kellene írnom valamennyi szakosztályának történetét. Később eszembe jutott, hogy 2021-ben lesz az egyesület 115 éves. Ez úgy lehetséges, hogy az elődje, a DAAC 1906-ban alakult. Tehát 2021-re terveztem a könyvet. Idén áprilisban azonban Bács Zoltán kancellár úr jelezte, hogy jó lenne, ha szeptemberre az első kötet elkészülne. Onnantól kezdve Barna Ildikóval, a tördelővel feszítettebb tempóra váltottunk. Ildi ismét bravúros munkát végzett, nagyon szép kiállású kiadványt tudtunk letenni az asztalra. Tavaly kezdtem el a Méliusz Könyvtár mikrofilmjein kutatni az első rész időszakát, az 1919-1944 közötti időszakot, a román megszállás és a szovjet megszállás közötti korszakot. Kemény meló volt, de ez megadja a szépségét is, mert nem olyan, hogy csak beütöm az interneten és ott a rengeteg anyag, amely vagy hiteles vagy nem. Ez pedig ott volt a mikrofilmeken, ha nem volt valós a hír, az nem az én felelősségem, hanem az akkori tudósítóké. Valamennyi fellelhető eredménye ott van a DEAC szakosztályainak a könyvben, forrásmegjelöléssel – mondta Sándor Mihály.​

Különleges portrék​

Mint az írótól megtudtuk, a történet kilencszázhattól kezdődik, a Debreceni Akadémiai Atlétikai Club megalakulásával. – Bizonyos újságírók már akkor leírták a DEAC nevet, lehet, hogy elírás volt, vagy tévedés, mindenesetre a Nemzeti Sport ezt átvette. Vagyis a DEAC név már az I. világháború előtt létezett, megelőzte a tényleges megalakulást. Akik 1919. augusztus 1-jén megalapították a klubot, azok hangsúlyozták, hogy valaha ők is DAAC-sok voltak. Aztán 1944-ben lezárult egy korszak, de a klub nem szűnt meg létezni, elsősorban tornászok, birkózók, vívók és úszók életben tartották. Negyvenöttől pedig kezdődött a második korszak, amely a következő kötet témája lesz, ezt most írom. A tőlem telhető maximális igyekezettel próbálom meg feldolgozni azt az időszakot is, remélem, egy éven belül elkészülök vele.​

A DEAC 100 – Az első huszonöt év című könyvben különleges emberi portrékat is olvashatunk. – Sokukról nem is tudtam, hogy DEAC-osok voltak. Ilyen például Gorondi Imre, aki életének második szakaszát Argentínában élte le, és az ottani vívószövetségtől halála után szobrot kapott. Ott alapította a Hungáriát, a magyar diaszpóra vívóklubját, amely egész Dél-Amerikát végigverte. A fiától, a nyolcvan körül járó Pedrótól kaptam is egy fotót róla és a vívóklub tagjairól. Akadnak a könyvben egészen morbid történetek, mint a Léderer Gusztávról szóló, akit gyilkosságért felakasztottak. Ő futóversenyt nyert Debrecenben, a barátja Baki Endre volt, őt pedig negyvenhatban a népbíróság kötötte fel. Azt megemlíteném, hogy a fotók jó része csak áttételesen kötődik a DEAC-hoz, illetve a tárgyalt sportágakhoz. Ugyanis a DEAC egy perifériális klub volt akkoriban a cívisvárosban is, ezért nagyon kevésszer dokumentálták fényképen. Tehát sok korhű, de illusztrációként szolgáló fotót használtunk – mondta Sándor Mihály.

TN

A borítóképen: Sándor Mihály