Salakmotor

2019.09.20. 17:57

Már hallgatható a SpeedWolf indulója

A salakmotorklub a VINYK-kel közösen készítette el a dalt.

Fotó: Kovács János (VINYK)

A szombati 44. Debrecen Nagydíj előtt egy kis meglepetéssel szolgált a helyi salakmotor szerelmeseinek a SpeedWolf Debrecen, ugyanis a szintén debreceni VINYK formációval közösen elkészítették a klub indulóját. A 2018-ban alakult duót egy testvérpár (Harsányi Alex és Harsányi Dávid) alkotja, őket kereste meg a SpeedWolf vezetése azzal, hogy elvállalnák-e az induló megkomponálását.

A szövegírásért és a rappelésért felelős Alex azzal kezdte, hogy járt ki salakmotorversenyekre, tudja, miről szól a dolog, és nagyon szívesen megcsinálja. Az alapot a VINYK Lehetsz bárki című nótája jelentette, a rapper annyira belemerült a munkába, hogy végül az alapot is átírta. A dalszöveg szinte egyből tökéletes lett, már az első meghallgatásnál nagyon tetszett mindenkinek. Az apró simításokkal és a stúdiómunkával együtt beletelt egy időbe, mire megszületett a végső verzió, de augusztusra kész lett, melyet majd természetesen lejátszanak szombat délután.

A SpeedWolf közösségi oldalán már most is meghallgatható az induló, egyelőre még az első edzésről készült képekkel fűszerezve, de a tervek szerint hamarosan klip is készül a nótából.

MSZ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában