új családtag

2019.09.19. 17:57

Édesapa lett Fórián Zsolt

A Loki korábbi játékosának nemrégiben kisfia született.

Fotó: Napló-archív

Egészséges kisfiúnak adott életet nemrégiben Fórián Zsolt párja, Adél – a kis „jövevény” a Zalán nevet kapta. A jelenleg a MOL Vidi FC utánpótlásának szakmai igazgatójaként dolgozó szakember neve ismerősen csenghet a hajdú-bihariaknak, hiszen fiatalon a DVSC-ben futballozott, az NB I.-es csapatban is bemutatkozott.

" data-instgrm-version="12">

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Fórián Zsolt (@forian_zsolt) által megosztott bejegyzés,

Korán, 26 évesen abbahagyta a profi labdarúgást, és edzői karrierjére kezdett koncentrálni. A Debreceni Olasz Focisuli utánpótlás-vezetőedzőjeként kezdett 2006-ban, négy évvel később Hajdúböszörményben az NB II.-es csapat vezetőedzője lett, majd visszatért a Lokihoz, ahol előbb az utánpótlásban dolgozott, majd a DVSC-DEAC vezetőedzője lett az NB II.-ben, mielőtt a Loki Focisuli utánpótlás szakmai vezetőjének nevezték ki.

2014-től a Győri ETO utánpótlás szakmai igazgatójaként tevékenykedett, 2015-től pedig az UTE Labdarúgó Akadémia szakmai igazgatójaként dolgozott. 2018 nyara óta pedig a MOL Vidi FC utánpótlásának szakmai igazgatója.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában