röplabda

2019.09.27. 15:37

A Magyar Kupában is az ország legjobb 16 csapata között a DSZC-Eötvös DSE

Csütörtökön este Budapesten rendezték meg a Közgáz SC – DSZC-Eötvös DSE mérkőzést a Magyar Kupában, az ország legjobb 16 csapata közé kerüléséért.

Fotó: DSZC-Eötvös DSE

A debreceniek kerete jelentősen átalakult, a tavalyi bajnokságban játszók közül most mindössze két játékos volt a keretben Molnár Vivien és Tóth Kinga személyében.

Bár időben elindult az együttes Budapestre, mégis az utolsó pár kilométert gyalog tette meg a csapat, ugyanis annyira beállt a forgalom a fővárosban, hogy a GPS szerint (is) gyorsabban lehetett haladni autóbusz nélkül – tudatta közleményében a klub.

Vesztett szett nélkül

A még összeszokatlan vendégcsapatot a mérkőzés elején meglepte a bátor nyitásokkal és erőteljes támadásokkal kezdő Közgáz SE. Már 7-1-re is vezetett a hazai csapat. 11-6 után szép lassan zárkózott az Eötvös DSE, amely 12-nél ugyan beérte ellenfelét, de még 18-16-nál is a fővárosiaknál volt az előny. A második vendég időkérés után végre átvették a vezetést a hajdúságiak, de a Közgáz 21-nél kiegyenlített. A végjáték a vendégcsapatnak sikerült jobban, így nagyot küzdve megnyerték az első szettet.

A második is hasonlóan kezdődött, mint az első, de a Közgáz többpontos előnyét ezúttal már sikerült 7-nél egalizálnia a vendégeknek. Szép labdameneteknek tapsolhattak a mérkőzésre kilátogatók, melyek során 12-18-ra elhúztak a hajdúságiak. Kellett is az előny, mert a házigazdák szépen küzdve faragtak a hátrányukból, azonban a DSZC-Eötvös DSE következő szettgyőzelme nem forgott veszélyben.

A harmadik játszmában 6-6-ig tartotta magát a szimpatikus hazai együttes, majd egyre inkább a vendégek akarata érvényesült, akik végül szettveszteség nélkül nyerték meg a mérkőzést és jutottak a Magyar Kupában az ország legjobb 16 csapata közé.

A DSZC-Eötvös DSE következő ellenfele a legjobb nyolc közé jutásért a legutóbbi két Magyar Kupa győztese, a nyolcszoros Magyar Kupa-győztes Fatum Nyíregyháza lesz.

Fotó: DSZC-Eötvös DSE

Tények

Közgáz SC – DSZC-Eötvös DSE 0:3 (-22, -20, -18)

Közgáz SC: Ruppl Tímea, Polgár Tekla, Bartók Noémi, Nagy Bernadett, Kreisz Kincső, Máté Janka. Csere: Rucz Réka (libero), Keresztény Johanna (libero), Bucsi Borbála, Ruff Petra, Leopold …., Garai Anna. Edző: Lestár László.

DSZC-Eötvös DSE: Ratkos Petra, Vass Vivien, Béni Kitti, Kozma Kitti, Szilágyi Csenge, Tóth Vanessza. Csere: Takács D Orsolya (libero), Molnár Vivien, Tóth Kinga. Edző: Szombathy András

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában