gombfoci

2019.07.06. 14:23

Xhaka, Walcott, Özil és Leskovic is pályára lépett Debrecenben

Nagy volt a futball-láz szombaton a Debreceni Ifjúsági Házban: itt rendezték meg a retró amatőr gombfociversenyt, amelyre az ország minden részéből érkeztek játékosok.

Fotó: Vass Attila

Fotó: Vass Attila

A játékizgalom zaja az utcára is kiszűrődött az érkezésünkkor az intézmény emeleti nagyterméből. Felérve kicsiket s nagyokat láttunk sürögni-forogni asztalok körül, sokak nyakában törölköző lógott a hőség miatt, és gyakorta pillantottak a falra vetített eredményjelző táblázatra.

 

Kovács Nándor, a debreceni gombfocisok vezetője a Napló érdeklődésére elmondta, hogy immár két éve csinálnak ilyen retró versenyeket, ezúttal harmincketten neveztek a tornára, köztük hét gyerek, ugyanakkor a többszörös világbajnokuk is megtisztelte a dzsemborit. A résztvevők között egyebek mellett Esztergom, Budapest, Pécs, a Viharsarok, Naszály és Maroslelle gombfocistái erősítették a mezőnyt a hazaiakon kívül.

A szövetségen kívüli, amatőr versenyre bárki nevezhetett. A küzdelmek 15 pályán zajlottak, melyek mérete 140-szer 100 centiméter. Ezeket még púderrel is takarítják, hogy jól csússzanak, és tiszták legyenek.

Feltűnő volt az is, hogy nagyon sokan régi retró csapattal játszanak. Viszont vannak már újak is – tudtuk meg Kovács Nándortól –, hiszen ismét gyártanak ilyeneket, csak éppen mai játékosokkal és klubokkal. Közelebbről megszemlélve a kis fényképes korongokat, meg is állapíthattuk, hogy az Arsenal is pályára lépett az ifiházban. A sztárok között volt Xhaka, Walcott, Özil és Leskovic is – gombfocijátékos formájában.

VA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában