új igazolás

2019.07.20. 10:04

Megvan a DEAC harmadik légiósa is

Damarcus Harrison személyében megtalálta harmadik idegenlégiósát is a DEAC kosárlabdacsapata.

Fotó: Deacbasket.hu

A 193 centi magas játékos az előző szezont az észt JK Tallinna Kalev csapatánál töltötte, ahol 17.1 pontot, 4.7 lepattanót és 2.3 gólpasszt átlagolt. Az elsősorban 2-es és 3-as poszton bevethető amerikait beválasztották a bajnokság legjobb ötösébe, csapatával pedig egészen a döntőig jutott. Harrison egy éves szerződést kötött a debreceni csapattal – írja a Deacbasket.hu.

– Tavaly egy kiemelkedő szezont futott, de a statisztikái mellett alaposan utánajártunk. Mindenképp hasznos tagja lehet annak a játékrendszernek, amit szeretnénk felépíteni, hiszen amellett, hogy atletikus, nagyszerűen olvassa a játékot. Kevés labdából is képes eredményes lenni, önzetlen, ráadásul Észtországban rendre az ellenfél legjobb játékosát fogta. Nagyon jó visszajelzéseket kaptunk a személyiségéről, igazi csapatember hírében áll – vélekedett az egyéves szerződését nemrég aláíró új szerzeményről Kovács Adrián vezetőedző.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában