Osztályozó

2019.06.10. 08:09

A feljutás küszöbén a kis Loki

Több helyzetet alakított ki a hazai TVSE, mégis kétgólos előnnyel várhatja a visszavágót a DVSC II. Papírforma eredmény született az osztályozó mérkőzésen.

A labdarúgó NB III.-ba jutásért játszotta első mérkőzését a Hajdú-Bihar megyei bajnok DVSC II. és a Jász-Nagykun-Szolnok megyei bajnok Tiszafüredi Városi Sportegyesület a Lipcsey Elemér Sporttelepen június 9-én. Már a meccs elején több veszélyes helyzetet is kialakítottak a hazaiak. A találkozó 3. percében be is találtak a tiszafürediek, azonban azt a játékvezető leshelyzet miatt érvénytelenítette, majd egy vendég akció végén kellett a hazaiak kapusának bravúrral védenie.

Az első játékrész nagy részében a DVSC II. térfelén zajlott a játék, azonban a 38. percben mégis a hazaiak kapujának a hálója rezdült meg. Nagy Kevin Zsolt egy szélen vezetett akció végén talált a tiszafürediek kapujába. A közel 700 fős közönségnek nem kellett sokáig várnia a második találatra. Egy perccel az első után meg is duplázta előnyét a hajdúsági együttes, Damásdi Alex talált a kapuba.

A második játékrész hasonlóan kezdődött, mint az első. Főleg a hazaiak veszélyeztették többet a debreceniek kapuját, azonban a fegyelmezett védekezésnek köszönhetően gól nem született. A játék nagy részben a középpályán és a vendégtérfélen zajlott. A Tisza-partiak többet birtokolták a labdát, és igyekeztek a debreceniek kontratámadásait már a félpályánál megállítani. A mérkőzés végéig már nem született újabb találat, így a Loki második csapata magabiztos előnnyel várhatja a visszavágót.

A tények

Megye I., osztályozó, első mérkőzés

TVSE-DVSC II. 0-2 (0-2)

Dorcsák Zoltán, a TVSE vezetőedzője: „Büszke vagyok a csapatra. Úgy gondolom, a játék képe nem tükrözi az eredményt, több helyzetünk volt a mérkőzésen.”

Fikker Ferenc Zoltán, a DVSC II. vezetőedzője: „Kemény mérkőzésre számítottunk, hiszen a tiszafürediek csapata rutinos, régóta együtt játszó játékosokból áll. Úgy gondolom, így is sikerült a gólhelyzeteinket jó arányban kihasználnunk.”

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában