Felbőgnek a motorok

2019.05.24. 15:32

Remek hangulat várható a hétvégi salakszóráson

Nem túlzás állítani, az elmúlt évek legrangosabb versenyének ad otthont szombaton délután a nagyhalászi ovál.

Szombaton 15 órától Nagyhalászban rendezik az egyéni Európa-bajnoki challenge-et, melynek első négy helyezettje automatikusan a négy fordulóból álló kontinensbajnoki fináléba kvalifikálja majd magát.

A magyar színeket Kovács Roland képviseli majd a viadalon. A SpeedWolf Debrecen versenyzője a minél jobb felkészülés érdekében múlt hévégén az olaszországi Terenzánóban állt starthoz az egyéni olasz bajnokság harmadik és negyedik fordulóján. Az időjárás nem volt a legkegyesebb, ugyanis szombaton a döntő futamot, míg vasárnap a verseny felét nem tudták lebonyolítani a heves esőzések miatt.

Hasznos tapasztalat

– Végig esős volt az idő, de a szombati verseny végig tudott menni, melyen nyolc pontot szereztem, amivel nem voltam elégedetlen. Vasárnap egy órát csúszott a verseny rajtja a szakadó eső miatt, a 12. futam után pedig – amikor már eredményt lehetett hirdetni – le is fújták a viadalt. A challenge-re tekintettel a második nap már semmit nem kockáztattam.

„Arra feltétlenül jó volt ez a hétvége, hogy versenykilométerék kerültek a lábamba és a motorba is, és ha netán esős verseny lenne Nagyhalászban, akkor friss tapasztalatokkal felvértezve tudok majd rajthoz állni.”

Kovács az itáliai „kirándulásban” megfázott, de ígéri, a hétvégére rendbe jön, mert semmi nem tarthatja vissza attól, hogy nyeregbe pattanjon a nagyhalászi viadalon.

– Nem akarok nagyot mondani, hiszen látni kell a mezőny erősségét. Azt megígérhetem, hogy mindent kihozok magamból és a motorból, aztán meglátjuk az mire lesz elég. Sok barát, ismerős, szurkoló jelezte, hogy átruccannak Halászba, a hangulat biztos remek lesz, én már nagyon várom!

Fotó: Kovács Roland mindent belead majd | Fotó: ÉKN

Itt lesznek a legjobbak

Az Európa-bajnokság döntősorozatába az előző évi finálék összesített első öt helyezettje került be automatikusan, akikhez csatlakozik a nagyhalászi challenge első öt helyezettje. A fennmaradó hat helyből egy a döntő versenysorozat egyes versenyeinek rendezőszövetségi szabadkártyását illeti meg, a többieket az európai szövetség egy bizottsága jelöli ki.

– A tizenhat versenyző húsz futam után alakít ki egy sorrendet – adott a Kelet-Magyarországnak tájékoztatást Füzesséry Erik, a MAMS szakági tanácstagja. – Az első és a második automatikusan tagja a döntő futamnak, a harmadik, negyedik, ötödik és hatodik motoros pedig kap még egy esélyt. Annak a futamnak az első két helyezettje indulhat a huszonkettedik, döntő futamban. Ők négyen, illetve az utolsó esély harmadikja jut tovább az Eb-finálésorozatba – mondta el Füzesséry Erik.

Délután háromtól

Az edzés a gépátvételt követően délelőtt fél tizenegytől lesz, míg a verseny délután három órától kezdődik majd. A jó futamok és az izgalom garantált, remélhetőleg szombaton kellemes időjárás várja majd a szurkolókat és a versenyzőket.

MSZ

A rajtlista

  • Martin Smolinski (német)
  • David Bellego (francia)
  • Anders Thomsen (dán)
  • Andrej Kudrjasov (orosz)
  • Adrian Miedzinski (lengyel)
  • Vaclav Milik (cseh)
  • Dominik Kubera (lengyel)
  • Jurica Pavlic (horvát)
  • Grigorij Laguta (orosz)
  • Kacper Woryna (lengyel)
  • Sergej Logacsev (orosz)
  • Michael Jepsen Jensen (dán)
  • Peter Kildemand (dán)
  • Andzejs Lebedevs (lett)
  • Pawel Przedpelski (lengyel)
  • Kovács Roland (magyar)
  •  

    Borítókép: Bartosz Smektala, Fredrik Lindgren, és Matej Zagar | Fotó: AFP

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában