Szép siker

2019.05.06. 14:37

Rég volt debreceni női bajnoka a muay thai-nak

Pallás Szimonetta, a DVSC bokszklub korábbi magyar bajnok, ifi Eb- és Bocskai-ezüstérmes bunyósa, aki azóta 2018-ban WAKO amatőr K-1 magyar bajnok lett, 2019-ben pedig muay thai országos aranyéremmel gazdagodott. Az április végén rendezett amatőr bajnokságon a mindennapokban is őt felkészítő Bokor Zoltán edző állt mellette.

Fotó: Bokor Zoltán

A muay thai a küzdősportok egyik legkeményebb fajtája ez, amelyben engedélyezett a könyök használata, és az egész testfelület támadható ütéssel, rúgással. A fogásokból indított térdrúgások is a thai-boksz részét képezik, akár fejre is. Igaz, amatőröknél védőfelszerelés is rendelkezésre áll.

A magyar bajnokságon Pallás Szimonetta a felnőttek +75 kg-os versenyében indult, bár előzetesen a sima 75 kg-ot célozta meg. Az elődöntőben Szimonetta erőnyerő volt, mivel ő vállalta a magasabb kategóriát, két másik versenyző pedig egymással küzdött meg. A magasabb, erősebb győri Danyi Rita könnyen nyert, s várt Szimonettára a fináléban.

Ott aztán Pallás a felépített taktikát követve – elkerülve riválisa hatalmas térdrúgásait, kontroll alatt tartva őt, pontosan ütve és rúgva – egyhangú pontozással nyert egy kiváló mérkőzésen. A siker azért is nagy szó a még csupán két éve thai-bokszoló Pallástól, mert Danyi a súlycsoport uralkodójának számított idáig – értékelt Bokor Zoltán tréner. A mester hozzátette, hogy májusban a WAKO világkupán küzd Szimonetta, ahol K-1 szabályrendszerben kell ringbe szállni, s a dobogót célozzák meg tanítványával.

Debreceni klubnak rég volt muay thai-bajnoka a nők között. A Gewiss Training Gym versenyzője, Pallás Szimonetta sokat tanulhat a tulajdonos, korábban világ- és Európa-bajnok Zilai Sándortól is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában