Irány a mozi

2024.01.30. 13:30

Hálás Debrecennek az ukrajnai rendező

Ljasuk Dimitry megköszönte a közönségnek a hatalmas érdeklődést.

Haon.hu

Hazajár Debrecenbe az ukrajnai magyar rendező

Forrás: Czinege Melinda

Három filmjét vetítették három egymás utáni egy napon Ljasuk Dimitry rendezőnek. Az ukrajnai magyar független filmes háláját fejezte ki Facebook-oldalán a debreceni közönség felé. Mint írja, a Tisza nevében, a Jóreménység és Az ember alkotta paradicsom előadásai közül kettő telt házas volt, egy pedig majdnem teljesen megtelítette a székeket.

Megható, felszabadító és boldog pillanatok voltak ezek veletek, boldoggá tesz, hogy adhattam valamit a filmjeimmel, és nagyon megtisztelő volt a figyelmetek! Köszönöm a társaságotokat, a sok meglepetést, kedves ajándékot is, amivel megleptetek! Köszönöm az Apolló Mozinak a lehetőséget és vendéglátásom, külön Fejér Tamásnak a mozi vezetőjének és összes munkatársának! És köszönet a közönségtalálkozók beszélgetéseit vezető moderátoroknak is, Váró Kata Annának, Váradi Ferencnek és Szénási Miklósnak – írja a rendező.

Ljasuk Dimitry saját bevallása szerint sokadjára járt Debrecenben közönségtalálkozós vetítésen, és szinte haza jár ebbe a „csodás kis 111 éves moziba”. 

Ljasuk Dimitry, apolló mozi, debrecen, haon
Majdnem mindhárom előadás telt házas volt
Forrás: Czinege Melinda

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában