Emléknap Bojtor Imre századik születésnapján

Bojtor Gábor és Tar Karolina 1923. szeptember 20- án Sápon született fia évtizedeken át magyar nóta igazi hírvivőjeként vitte el a nagyvilágba a magyar lélek szülte nóták sokaságát.

A száz éve született magyarnóta énekesre a szülőfaluja emléknap keretében emlékezik. A nap programjában az Önkormányzat Képviselőtestülete szeptember 23-án tíz órától a Református templomban háladó Istentiszteletre és emlékünnepségre várja a sárréti falu lakóit. Papp Tibor református lelkipásztor igehirdetését, Papp Tiborné Bocskai emlékbeszédét követően Karacs Imre polgármester köszönti az emléknap résztvevőit. Ezt követően Pajna Zoltán, a vármegyei közgyűlés elnöke tart ünnepi beszédet, és átadja a községnek a Bocskai-szablyát. A község Pro Urbe díjának átadására is sor kerül. A délelőtt programjában megkoszorúzzák Bojtor Imre domborművét a róla elnevezett művelődési házban. Délután 14 órától a közösségi téri szabadtéri színpadon Kedves nótáim eldalolom címmel emlékműsorra kerül sor, Tarnai Kiss László nótaénekes és Bojtor Imre leánya Bojtor Katalin, valamint Tordai Zoltán és zenekara közreműködésével. 16 órától a Black Rose Project retró műsorát, 19 órától a Kormorán együttes koncertjét láthatja az érdeklődő közönség. Az emléknap a 21 órakor kezdődő tűzijátékkal zárul.

Száz éve született Bojtor Imre

A szeptember huszadikán száz éve e kis sárréti faluban született nótaénekes énekével sok- sok magyar szívet megdobogtatott szerte a nagyvilágban. Neve már életében fogalommá vált, sokan Bojtor Imrét népdal és nótaelőadó etalonnak nevezték. Bojtor Imrének az életútja filmbe és regénybe illő, a Sárrét kis falujából eljutott a nagyvilágba, Ausztráliától az Egyesült Államokig Már kicsi gyermekkorában találkozott a népdalokkal, szüleinek is igen jó hangja volt és szerettek énekelni. A zene iránt érzékét Ilonka húgával emlékezése szerint anyai nagyapjától Tar Mihálytól örökölték. Kisiskolásként felfigyeltek fel rá a faluban amikor a maga gyönyörűségére a Vasút utcai házuk előtt álló öreg eperfán nótázott. A református templomi kórusban is csodálatos hanggal szólót énekelt gyermekként. Később sokszor énekelt a leventetársainak is, a fapuskás gyakorlatok közben. Életét meghatározta a közbejött második világháború.1942 -ben szülőfalujában vasúti pályamunkásnak jelentkezett, abban bízva, hogy vasutasként nem viszik el katonának. Felvették. Krampácsolás közben nótákat énekelve gyakran vidította pályamunkás társait. A háború vége után pár héttel beindult az ellátási gondok kezelésére a feketézés. Budapestről iparcikkeket hoztak a településekre, így Sápra is magánszemélyek. Az egyik nap egy pesti zenetanár érkezett feketézni a faluba. Az állomáson várakozás közben a forgalmi irodában megemlítették neki, hogy van egy jó hangú váltókezelőjük. Bojtor Imrét állomásfőnöke leváltotta és a szolgálatban lévő vasutasok segítségével a forgalmi irodába rendelte. Az énekes meghallgatás jól sikerült, énekhangja alapján ígéretet kapott Csala János zenetanártól egy későbbi Budapesti zeneiskolai meghallgatásra. Az ígéretből valóság lett, ősszel megjött a meghívó levél, és mit adott Isten: Zeneakadémiai meghallgatásra. A sikeres felvételi után ismét regényes körülmények között maradhatott a fővárosban, hogy tanulhasson. Találkozott a vasúti zenekar karnagyával, aki elintézte, hogy Sápról Budapestre, a Keleti pályaudvarra helyezzék, vasúti segédraktárosnak. 

1952-ben végzett, opera tanszakon, Durkó Zsolt, Czigány György, Petrovics Emil osztálytársaként. Mint életében sokszor elmondta kacérkodott a gondolattal, hogy otthagyja a vasutat, és a szegedi opera társulathoz szerződik. Az első sikeres nyilvános fellépések, a rádióban való szereplések után végül 41 évig kitartott a vasút mellett, amely neki igazi biztonságot jelentő hátországgá vált. A MÁV-nál sikeresen építette karrierjét, a tiszti iskolát elvégezve főelőadóvá léptetik elő, majd művészi tudását kamatoztatva a Vasutasok Szakszervezetének Zene és Képzőművészeti Iskoláját vezette 1983- júliusáig, nyugdíjba vonulásáig. Gyakran járt haza szülőfalujába szüleihez, húgához, keresztfiához, első házasságából született kilányával, Katalinnal. Az évek során kiteljesedett a magyar nóta énekesi pályája is. Összetéveszthetetlen baritonja, elegáns megjelenése, szenvedéllyel teli előadásmódja rövid idő alatt az élvonalba emelte. Tehetségével kovácsolt magának nevet, és mindenütt tehetsége teljességét nyújtotta, a színpadon, a rádió és tv stúdiókban, de a hanglemez gyárakban is. Pályája során, turnéin megszámolhatatlan nótát tartott műsoron. Bojtor Imre maga is gyarapította a magyar nóta irodalmat, írt néhány nótaszöveget. Legismertebb nótái Keresztes Mihály zenéjével: Elrepülnek a madarak, Falunk tornyán van egy toronyóra. Nóta repertoárja felölelte a nótairodalom két évszázadát. 

Énekes párjával, a szegedi származású második feleségével Urbán Katalinnal közös fellépéseik során a magyar nóta páros éneklését a közönség megkedvelte, megszerette. A magyar nóta lelkes híveként Bojtor Imrével alapító tagja lett a Jákó Vera Nemzeti Nótaszínháznak. Közös énekléseik során megtanulták, hogy a nóta és a népdal édestestvérek, közös tehetségük teljességét nyújtották évtizedekig itthon és a nagyvilágban nótakedvelők ezreinek. Bojtor Imre 1999. szeptember 12-i halála után pár évvel Urbán Katalin Sápra látogatva személyesen vitte el a Kirchhmayer Károly szobrászművész által alkotott Bojtor Imre domborművet, melyet az énekes férje szülőfalujának ajándékozott és hozzájárult, hogy Bojtor Imre nevét vegye fel Sáp művelődési háza és ottani nótakör.